Péntek: DEAC-meccsnap

Számos derbi várja a sportbarátokat péntek este. Hazai környezetben debütál az új kiírásban a DEAC kosárcsapata, a leggyorsabbak pedig át is érhetnek a jégkorongozók meccsére. Kezdődik a röpibajnokság, és hétfőre is jut még egy hazai futsalrangadó.

Kosárlabda – Körmenddel kezdenek

A Körmendet fogadja pénteken 18 órától a DEAC kosárlabdacsapata az NB I/A. csoportos férfi pontvadászat nyitófordulójában. A helyszín a tavaly megannyi hangulatos, teltházas találkozónak is helyt adó Oláh Gábor utcai sportcsarnok lesz. Berényi Sándor vezetőedző emlékeztetett, hogy a Körmend már évek óta a legjobbak között van, így nagyon nehéz mérkőzésre számít péntek este.

- Az első fordulóban nehezen tudunk még felvételekhez jutni az ellenfélből, ráadásul a felkészülés során a Körmend kerete is sokszor még hiányos volt. Gyakorlatilag megjósolhatatlan az összecsapás kimenetele, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy győzelemmel mutatkozzunk be a saját közönségünk előtt –zárta szavait a szakember.

Jégkorong – három nap, két rangadó

Három nap alatt az UTE és Fradi ellen is játszani bármelyik hazai sportágban komoly erőpróbának számít, hát még, ha a jégkorongról beszélünk. Az Erste Ligában ugyanis mindkét együttes éremesélyes, s mindkettővel ezen a hétvégén ütközik meg a DEAC. Előbb a sokak által a bajnoki cím egyik legfőbb várományosának tartott UTE lesz az ellenfél. A meccs péntek este 20 órakor kezdődik a Debreceni Jégcsarnokban. David Musial vezetőedző a mérkőzésről szólva kiemelte, hogy a lila-fehérek minden poszton – kezdve a kapusoktól – nagyszerű játékosokkal rendelkeznek.

- Az egész együttes egy nagyon jó egységet alkot, és egészként működik. De hát – gyorsan hozzáteszem –, mi is nagyon jó csapat vagyunk. Akkor vehetjük sikerrel ezt a meccset, ha saját játékunkkal foglalkozunk, ha mindenki a maximumot nyújtja, és minden játékos azt a játékot játssza, ami úgymond elő van neki írva, amit megbeszéltünk. Ha ezt nem feledjük hatvan percen át, akkor jó esélyt látok a DEAC győzelmére – mondta a vezetőedző. 

Az együttes vasárnap a Ferencváros otthonában vizitál. A találkozó 18 órakor kezdődik a Pesterzsébeti Jégcsarnokban.

Futsal – mégis itthon

Egyetemi futsalrangadót rendeznek hétfő este. A derbi eredetileg a fővárosban lett volna, ám a felek időközben elcserélték a pályaválasztói jogot, így itthon szurkolhatunk a DEAC-nak a BME, vagyis a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttese ellen. Az NB I-es bajnoki tehát hétfőn 18 órától lesz a DESOK-ban. Elek Gergő edző szerint ez sportszakmailag nem előnyös számunkra.

- Így tavasszal négy idegenbeli meccsünk lesz zsinórban, de szakosztályvezetőnk jelezte, hogy a jó viszony megtartása érdekében menjünk bele. A helyszín jelentősen befolyásolja a mérkőzést. Itthon mi vagyunk az esélyesebbek. Győzelmet várok a csapattól – hangsúlyozta a vezetőedző.

A lányok is nekivágnak hétvégén a pontvadászatnak. Üveges Kata csapata vasárnap 17 órától a Nyírségi NSC-nél vendégeskedik Újfehértón, az NB II. keleti csoportjában.

Floorball – válogatott erősítés

Péntek este 20:45-től újabb rangadót rendeznek Debrecenben, a floorball Salming OB /I-ben. A DEAC vendége az SZPK-DESEF Komárom gárdája lesz a Böszörményi úti campus sportcsarnokában. A héten válogatott erősítés érkezett a csapathoz. Miután a Debreceni Egyetemen folytatja tanulmányait Radványi Balázs, így kézenfekvő volt, hogy floorballmezét is debrecenire cserélje. A válogatott játékos a Phoenix Fireball csapatából igazolt az egyetemistákhoz, és a pénteki rangadón már be is mutatkozhat cívis-színekben.

Kézilabda – a Kecskemét következik

Kecskeméten folytatja a bajnoki küzdelmeket a DEAC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata. Bíróék a pontvadászat harmadik fordulójában, péntek este 19 órakor lépnek pályára a KTE otthonában.

Labdarúgás – gólerős rivális jön

Nagy falat vár hétvégén a DEAC NB III-as labdarúgócsapatára. Az egyetemisták vasárnap 15:30-tól a bajnoki címre hajtó, listavezető Jászberényt fogadják a Dóczy utcai egyetemi sportközpontban.
A találkozóról Spitzmüller István beszélt a deac.hu-nak.

- A Jászberény a feljutást tűzte ki célul a szezon előtt, így nem véletlen, hogy ilyen jó helyen áll a táblázatban. Úgy tudom, bátran vállalják a támadó futballt, így minden bizonnyal látványos mérkőzést láthatnak a drukkerek. Az eddigi eredmények miatt is valószínűleg nagy önbizalommal lépnek majd pályára – mondta az élvonalat is megjárt középpályás.

A megyei I. osztályban a DEAC II. szombaton 15 órakor Berettyóújfaluban lép pályára, míg a DASE vasárnap 15 órától a Hajdúsámsont látja vendégül a Böszörményi úti campus sportpályáján. 

Röplabda – nyitás szombaton

Első bajnokiját játssza az új NB II-es bajnokságban a DEAC női röplabdacsapata. A lányok hazai pályán kezdenek, szombaton 15 órakor az MSC-MSI együttesét fogadják a DESOK-ban. Másnap ugyanott, szintén 15 órától Magyar Kupa meccs vár a csapatra a Közgáz SC ellen.