Az ország legjobbjai között a ZK tehetségei

Kiválóan szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék hallgatói a Zeneakadémián rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenyén. A ZK diákjai mindketten döntőbe jutottak, majd első és harmadik helyezést értek el az ország legjobbjait felvonultató mezőnyben.

A Fiatal Karvezetők Országos Versenye minden évben lehetőséget kínál arra, hogy a pályakezdés küszöbén álló egyetemi és főiskolai hallgatók megmutathassák tudásukat, művészi, pedagógiai rátermettségüket. 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen rendezett háromfordulós eseményen először női kart dirigáltak a résztvevők, Mendelssohn: Veni Domine című művét kellett vezényelniük, valamint Kodály, Bartók vagy Gyöngyösi Levente művei közül húztak egy darabot. A mezőnyből hatan jutottak be a középdöntőbe, ahol egy észt kompozíciót próbáltak, valamint Scarlatti: Exultate Deo című művét vezényelték.

A döntőbe végül a zsűri három versenyzőt engedett tovább, közülük ketten a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói voltak. A zeneakadémistákból, debreceni és miskolci egyetemi hallgatókból álló erős mezőnyben a DE-ZK Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék hallgatója, Szikszai Patrik érdemelte ki az első helyet és ő vehette át a Gerenday Ágnes Emlékdíjat is, melyet a közönség szavazatai alapján ítéltek oda. Csonki Márta Flóra a szintén előkelő harmadik helyen végzett. Mindketten elnyerték az Andor Ilona Baráti Társaság szakmai különdíját is.

-  A végső fordulóban három nagyszabású Bárdos Lajos népdalfeldolgozással kellett készülniük, melyek közül mindketten húztak egyet. A darabbal először komoly szakmai alapossággal kellett foglalkozni, ezt követően a finalisták egyben elvezényelték a művet. A szakmai zsűri ezek után hozta meg a végső döntését a vezénylési technika, a próbafolyamat eredményessége és a művészi megvalósítás szempontjai alapján. Nagy öröm a karnak, hogy a neves művészekből álló ítészek végül a ZK hallgatóját találták a legjobbnak. Mindkét tehetség kiemelkedő teljesítménye hihetetlen nagy siker, hiszen az ország legjobbjai között sikerült ilyen meggyőző eredményt elérniük – értékelt a hirek.unideb.hu-nak Végh Mónika, a DE-ZK Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék vezetője. 

Szikszai Patrik és Csonki Márta Flóra felkészülését Kabdebó Sándor, a tanszék egyetemi docense, Török Ágnes, a kar oktatási dékánhelyettese és Végh Mónika tanszékvezető segítette, valamint szakmai tanácsadóként Berkesi Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy is részt vett a munkában. 

A szakmai zsűrinek Erdei Péter Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, a Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló Művésze, Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének elnöke, valamint Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző volt a tagja.

Sajtóközpont - BZ