Kreatív, újszerű és hatékony megoldások a GTK versenyén

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet rendezésében, a Magyar Nemzeti Bank támogatásával tartották meg a IV. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyt. A megmérettetésen nyolc egyetem képviseletében három határon túli és öt hazai csapat mérte össze tudását, kreativitását, problémamegoldó készségét.

A fenntarthatóság és szervezetfejlesztés témához kapcsolódó komplex esetet a Vitesco Technologies állította össze. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredáról, a Partiumi Keresztény Egyetem Nagyváradról, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvárról, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pannon Egyetem Veszprémből, a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Debreceni Egyetem csapatai számára az első napon tíz óra állt rendelkezésre az eset megoldására, amelyet másnap mutattak be a szakmai zsűrinek. 

- Nagy öröm és megtiszteltetés a Gazdaságtudományi Kar számára, hogy ilyen sok csapat jelentkezett a versenyre. A végeredménytől függetlenül a résztvevők már mind nyertesek, mert a felsőoktatási kötelezettségeiken túl vállalták, hogy jelentkeznek és felkészülnek a megmérettetésre. Remek csapatok tagjaiként sajátos megoldásokat dolgoztak ki, és ezt a tapasztalatot és tudást, amit itt szereztek, senki sem veheti el – emelte ki Fenyves Veronika, a DE Gazdaságtudományi Kar dékánja.  

Dajnoki Krisztina, a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója elmondta: az Ács Antal Esettanulmány Megoldó Verseny elsősorban a menedzsmenthez, a vezetés-szervezéshez, a szervezetfejlesztés kérdéseihez, illetve a HR-tevékenységterületekhez kötődik, és mindig valamilyen valós szervezet konkrét problémájának megoldására kell törekedniük a csapatoknak, ahol számot adhatnak szakmai tudásukról, komplex problémamegoldó készségükről, kreativitásukról. Idén, a változó környezeti kihívásokra reagálva az eset a fenntarthatóság témakörével egészült ki, melynek fókuszában az elektrifikáció hatásait, a belső égésű - és a hibrid/elektromos hajtású járművek fenntarthatóságát elemezték a csapatok az autóiparra fókuszálva. 

- Az esetverseny sajátossága az úgynevezett Meet-the-Boss szekció, amikor a feladatmegoldáshoz a vállalat vezetőit, képviselőit kérdezheti egy-egy csapattag úgy, hogy a válaszokat a többi csapat tagjai is hallják, így taktikázni is kell, nehogy ötleteket adjanak egymásnak, ugyanakkor hasznos információkhoz jussanak – emelte ki Pierog Anita, a DE GTK Vezetéstudományi Tanszék vezetője.

A kar egykori professzoráról elnevezett verseny különösen izgalmas és élményteli volt, ahol a résztvevők kreatív, újszerű és hatékony megoldásokat ismertettek. Idén az első helyet a Budapesti Corvinus Egyetem csapata, a Tokaji Tacticians szerezte meg, második lett a Pannon Egyetemről a PionEars, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az R-Day állhatott fel a Babes-Bolyai Tudományegyetemet képviselve.

A szoros versenyben a DE GTK hallgatói remek vitakészségről és szakmai hozzáértésről adtak tanúbizonyságot. A csapat tagjai: Fülöp Katalin, Gazdálkodási és menedzsment (3. évfolyam), Kovács Szandra, Vezetés és szervezés (1. évfolyam), Oláh Bence, Nemzetközi gazdálkodás (1. évfolyam) és Vitányi Klaudia, Vezetés és szervezés (1. évfolyam).
 

Sajtóközpont