Többet nem hibázhatunk

A Debreceni Egyetem alakulta ezúttal nem igazán tudta megszorongatni a kaposváriakat.

Melyik edzőt ajándékozza meg a csapata győzelemmel? Ezt a kérdést is feltehettük a Kaposvár-DEAC meccs előtt, mivel Slobodan Prakljacic ma lett 49 éves, Fodor Antal pedig tegnap ünnepelte a 75. születésnapját. Együttesünkben a műtét után lábadozó Willian a negyeddöntő második meccsén sem juthatott szóhoz, míg Gustavo nem teljesen egészségesen vállalta a játékot.

Remek kaposvári sánccal indult az összecsapás, ezzel a hazaiak megszerezték a vezetést. A folytatásban több kihagyásunk is akadt, ennek köszönhetően ellenfelünk meglógott, 7:2-nél Fodor Antalnak időt kellett kérnie. Ezt követően többször meggyűlt a bajunk a házigazda kiváló nyitásaival, 20:10-nél már tízre duzzadt a hátrányunk. A hátralévő időben akadtak szép megoldásaink, de a különbséget nem tudtuk eltüntetni, az első periódus Bögöly ászával zárult.

A második játékrészben is futnunk kellett az eredmény után. Marlon szép megoldásokkal jelentkezett, ettől függetlenül főleg a riválisunk akarata érvényesült, Baróti Árpád pontjával 16:11-re módosult az állás. A hátralévő időben nem jött nagy változás, ezt a szettet újra Bögöly Gábor zárta le.

A harmadik etap elején szoros küzdelmet láthatott a publikum, az első percekben egynél nagyobb differencia nem alakult ki. Ebben a periódusban először 10:9-nél volt a fór a Kaposvárnál. Baróti remek nyitásaival még jobban kinyílt az olló (16:11). A meccs végéig küzdöttünk becsülettel, ám a fordítás nem jött össze.

Slobodan Prakljacic legénysége a 3:0-s sikernek köszönhetően 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban, vagyis már nem hibázhatunk többet, ha elődöntőbe szeretnénk jutni. Legközelebb szerda este a DESOK-ban csap össze egymással a két gárda.

Extraliga-negyeddöntő 2. mérkőzés
Fino Kaposvár-DEAC 3:0 (25:16, 25:19, 25:18)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Kaposvárnak.

Fotó: Derencsényi István

The post Többet nem hibázhatunk appeared first on DEAC.