DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XX. ÉVF. 48. SZÁM | 2019. DECEMBER 5.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XX. ÉVF. 48. SZÁM | 2019. DECEMBER 5.

HÍREK
[2]

Doktoravató ünnepség [2]

A doktorképzés egy adott egyetemen folyó munka minőségének talán legfontosabb fokmérője - fogalmazott ünnepi beszédében Csernoch László tudományos rektorhelyttes a szombati doktor- és díszdoktoravató ünnepségen. Az eseményen 75 doktorjelölt vette át oklevelét, emellett díszdoktori, habilitált doktori, professor emeritus címeket és egyetemi kitüntetéseket is átadtak.

[3]

Egyetemi szereplés a rangsorokban [3]

A DE több területen javított a felsőoktatási rangsorokban elfoglalt helyezésén, amely tudatos stratégia eredménye. Pintér Ákos általános rektorhelyettes a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: létrejött egy akciócsoport, hogy az egyetem pozícióját és láthatóságát erősítse a nemzetközi felsőoktatási piacon.

[4]

Élen a debreceni orvosképzés [4]

Az Általános Orvostudományi Kar orvos- és egészségtudomány területen általános orvosképzésben első, az összesített listán pedig a második helyen áll – írja a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2020 kiadványában. A rangsor szerint az Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási képzése szintén az ország legjobbja.

[5]

Különleges konferencia a DE GYGYK-n [5]

A logopédia, a gyógypedagógia, valamit a tehetséggondozás aktualitásaival foglalkozott a Különleges Bánásmód Konferencia. A nemzetközi tanácskozást negyedik alkalommal szervezte meg a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar. A konferencián legfrissebb kutatási eredményeiket és tapasztalataikat osztották meg a szakemberek.

[6]

Hazamehettek a négyes ikrek [6]

Öt hét után elhagyhatták a Szülészeti Klinikát az október 24-én született négyes ikrek. Krasznai Zoárd Tibor igazgatóhelyettes hangsúlyozta, hogy a babák és az édesanya szövődménymentesen térhettek haza, ami a szülészet, a neonatológia és más szakterületek együttműködésének az eredménye. A család megköszönte a klinikai dolgozók munkáját.


PROGRAMAJÁNLÓ

Kortárs orosz irodalmi konferencia

„A kortárs orosz regény művészi nyelve” címmel rendez nemzetközi, orosz nyelvű konferenciát a Debreceni Egyetem Orosz Központja (Debrecen, Egyetem tér 1.) december 5-6-án. Az eseményen előadást tartanak a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, az Egri Eszterházy Károly Egyetem, a Moszkvai Állami Egyetem, a Pétervári Herzen Egyetem, a szlovákiai Presov-i Egyetem, valamint az Orosz Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének szakemberei. A rendezvényre vendégíró is érkezik Oroszországból.

Orgonakoncert a Nagytemplomban

A Klinikai Farmakológus Kongresszus programjának keretében ingyenes orgonakoncertet hallhat a közönség december 5-én, csütörtökön 18:45-től a Nagytemplomban. A műsorban többek közt Bach és Bédard művei csendülnek fel.

Őszi Tudományos Hallgatói Konferencia

A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma hallgatói konferenciát rendez. A résztvevők négy szekcióban tartanak előadásokat december 6-án, pénteken 9 órától a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.).

Tudós és iskola – tudósiskola

„Holisztikus megközelítés az orvostudományban” címmel Szekanecz Zoltán, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszékének tanszékvezető professzora tart előadást a DE és a Kossuth Gyakorló tehetséggondozó és pályaorientációs programja keretében december 6-án, pénteken 9:40-től a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola könyvtárában (Debrecen, Csengő u. 4.).

Könyvbemutató az ÁJK-n

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar oktatóinak legújabb kiadványait ismerhetik meg az érdeklődők december 6-án, pénteken 10 órától a DE ÁJK Kassai úti Campus A/II. előadótermében (Debrecen, Kassai út 26.).

Hang-játék-zene

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Ének Tanszékének gyakorló színháza „A magyar szabadságharc zenés útja Bécstől Budapestig” címmel Huszka Jenő: Mária főhadnagy című romantikus operettjének kosztümös változatát mutatja be december 8-án, vasárnap 15 órától a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Konzervatóriumi esték

„Európa klasszikusai” címmel a Budapest Fúvósötös ad hangversenyt december 8-án, vasárnap 19 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Évzáró karácsonyi hangverseny

A közelgő ünnepek alkalmából karácsonyi koncertet rendez a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda december 9-én, hétfőn 18 órai kezdettel a Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.).

DELAB előadások

„A magyar labdarúgás múltja, jelene és jövőképe” címmel Szieben László, korábbi magyar bajnok labdarúgó kapus, sportvezető, üzletember, egyetemi vendégtanár tart előadást a „Labdarúgás elmélete és gyakorlata" szabadon választható kurzus keretében december 10-én, kedden 18 órától a DE Böszörményi úti campus Főépület, fszt. II. előadójában (Debrecen, Böszörményi u. 138.).

Deszgráfia

Felolvasó-színházi programra várja az érdeklődőket a DESzínház társulata december 10-én, kedden 19 órától a Debreceni Egyetem Főépület, alagsor 31. DESZ-teremben (Debrecen, Egyetem tér 1.).

„Család és Karrier" kurzus

Kádár Annamária „Önismeret + önbecsülés = ❤” címmel tart előadást a Három Királyfi Három Királylány Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem közös egyetemi kurzusa keretében december 11-én, szerdán 16:15-től a DE Főépület X. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Adventi kézműves kiállítás

A KLTE Baráti Kör szervezésében Borbély Györgyné alkotásaiból nyílik kézműves kiállítás „Karácsonyi mesék” címmel december 12-én, csütörtökön 17 órakor a Debreceni Egyetem Főépület III. emeleti kerengőjén (Debrecen, Egyetem tér 1.).


VIDEÓ
[7]
[8]
[9]

FELHÍVÁSOK

Mikulás nap

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja a Lelkierő Egyesülettel közösen rendezi meg a Mikulás Napot az egyetemi dolgozók gyermekei részére a Debreceni Egyetemen. Várjuk közösen a Mikulást 2019. december 6-án, pénteken 15:30-kor és 17:30-kor a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában. A Mikulás Napra azokat a dolgozókat és 2-10 év közötti gyermekeiket várjuk, akik előzetesen regisztrálnak az alábbi felületre, amely a rendelkezésre álló keret elérésekor lezárul. A rendezvényen hivatalos fotós fogja készíteni a gyermekekről a fényképeket, ezért önálló fotózásra nincs lehetőség. A képeket később meg lehet tekinteni az egyetemi honlapon. A csomagokat a gyermekek neve szerint adja át a Mikulás, ezért fontos, hogy a gyermekeket név és kor szerint pontosan regisztrálják a felületen. További információ Darabosné Bíró Virág, 70/316-5426 telefonszámon kérhető. Az eseményen történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációra kizárólag a https://regisztracio.unideb.hu [10] oldalon van lehetőség.

Változik a DEENK nyitvatartása

A vizsgaidőszakra tekintettel az Élettudományi Könyvtár a hét valamennyi napján várja az olvasókat. Szombatonként éjfélig, vasárnaponként pedig 20 óráig tart nyitva. December 7-14. között az Élettudományi Könyvtár és a Kassai úti Campus Könyvtára a megszokott szombati nyitvatartás szerint látogatható. A többi könyvtár zárva tart. Részletek [11]
2019. december 23-tól 2020. január 2-ig a DEENK valamennyi könyvtára ünnepi nyitvatartás szerint üzemel. Bővebb információ. [12]

Jótékonysági könyvgyűjtés

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára idén már negyedik alkalommal szervezi meg Mikulástól Vízkeresztig tartó jótékonysági könyvgyűjtő akcióját december 6. és január 6. között. A gyűjtőpontok az eddigi évekhez hasonlóan a könyvtárakban lesznek, idén viszont új helyszín a DEENK Szolnok Campus Könyvtára. A részletekről bővebben a könyvtár weboldalán [13] és az esemény Facebook-oldalán [14] olvashat.


KÉPGALÉRIÁK
[15] [16]

75 doktorjelölt vette át oklevelét az Aulában rendezett doktoravató ünnepségen

Interdiszciplinaritás a régiókutatásban - nemzetközi konferencia a GTK-n

[17] [18]

Tíz éves a Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció Tanszéke

Hazaengedték a négyes ikreket a Szülészeti Klinikáról


SPORT

Kosárlabda

Nehéz mérkőzés vár a DEAC férfi kosarasaira, ugyanis az éllovas Falco KC Szombathely érkezik a cívisvárosba az NB I/A. 12. fordulójában. A találkozót szombaton 19 órakor rendezik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Jégkorong

Az Erste Ligát toronymagasan vezető SC Csíkszereda látogat Debrecenbe az alapszakasz következő fordulójában. Az idei szezonban a vendégek eddig mindössze egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget a rendes játékidőben, és éppen a DEAC tört borsot az orruk alá még októberben, amikor hatalmas meglepetésre 3-0-ra sikerült nyerni Erdélyben. A két együttes most ismét összecsap a bajnokságban, méghozzá csütörtökön, 18:30-kor a Debreceni Jégcsarnokban.

Futsal

A Nyírgyulaj otthonában vendégszerepel a DEAC férfi futsalcsapata, a bajnokság 12. fordulójában. A mérkőzést hétfőn 18 órakor rendezik a Nyírbátori Városi Sportcsarnokban.

Kézilabda

Idegenben lép parkettre a DEAC NB II-es férfi kézilabdacsapata is. Bíró Imre listavezető legénysége szombaton 18 órakor a Gyöngyös U23-as csapatának vendége lesz.


RÓLUNK ÍRTÁK

Doktorokat avattak a Debreceni Egyetemen (Hajdú-bihari Napló)

A Debreceni Egyetem hagyományos doktor- és díszdoktoravató ünnepséget rendezett szombaton az egyetem aulájában. A doktori fokozatot elismerő oklevelet 75 jelölt vehette át. Részletek. [19]

Elindulhat a járműmérnöki képzés a Debreceni Egyetemen (Dehir.hu)

A Magyar Akkreditációs Bizottság támogatta az egyetem azon törekvését, hogy elindítsa a járműmérnöki alapszakot. Részletek. [20]

Egyre előkelőbb helyeken szerepel a nemzetközi rangsorokban a Debreceni Egyetem – videóval (Debrecen TV)

Hatezer külföldi hallgató tanul a Debreceni Egyetemen és évről-évre növekszik a számuk. Ez nem véletlen, hiszen a külföldi diákok számára az oktatás színvonala, és a város élhetősége egyaránt vonzó. Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy az intézmény egyre előkelőbb helyen szerepel a különféle nemzetközi ranglistákon. Részletek. [21]

Élen a debreceni orvosképzés (Weborvos.hu)

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara (DE ÁOK) orvos- és egészségtudomány területen általános orvosképzésben első, az összesített listán pedig a második helyen áll – olvasható a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2020 kiadványában. Részletek. [22]

Hazavitték a Debrecenben született négyes ikreket – videó (Blikk)

Anna, Anita, Panna és Ricsi az elmúlt egy hónapban rengeteget fejlődtek, ahogyan arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk: egyenként majdnem egy kilót híztak. Miután minden szükséges vizsgálaton átestek, szüleikkel, Nagyné Kozák Anitával (26) és Nagy Richárddal (33) péntek délelőtt Békés megyei otthonukba hazamehettek. Részletek. [23]


A Debreceni Egyetem Hírlevele XX. évf. 48. szám | 2019. december 5.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide [24]. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda [25].