Harc a felsőházért

2019. december 13. - 09:32 Győzelmi eséllyel várja a Jászberényi KSE gárdáját a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 11. fordulójában. Futsalban a fiúk a Dunaferrt látják vendégül, a lányok Budapesten lépnek parkettre. Férfi röplabdázóink Dunaújvárosban vendégszerepelnek, női együttesünk a Gödöllőt fogadja.

Kosárlabda - a sereghajtót fogadják
Péntek 13-án, 18 órától újra hazai pályán szerepel a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata, az eddig mindössze egy győzelmet számoló Jászberényi KSE látogat a cívisvárosba. Bár a vendégek jelenleg az utolsó helyet foglalják el a tabellán, nincsenek rossz formában, hiszen épp az elmúlt héten törték meg az előző bajnokság óta tartó nyeretlenségi sorozatukat: Kaposváron győztek egy végletekig kiélezett találkozón. Kovács Adrián együttesének kötelező a győzelem, amennyiben részt akar venni a Főnix Csarnokban április 3. és 5. között rendezendő Magyar Kupa nyolcas döntőn, ugyanis az alapszakasz első felének első nyolc csapata kvalifikálja magát.

- Szeretnénk agresszívan és fegyelmezetten kezdeni a találkozót, nem szabad abba a hibába esnünk, mint legutóbb a Falco ellen. Sokat készülünk az ellenfélből, fontos lesz, hogy azokat a taktikai elemeket meg tudjuk valósítani, amikre a héten nagy hangsúlyt fektetünk. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, és ráerőltetni a Jászberényre az akaratunkat –vélekedett Kovács Adrián vezetőedző.

Futsal – megakadályozni az előzést
A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Dunaferrt fogadják a DESOK-ban pénteken 18.30-tól. A DEAC jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, míg a dunaújvárosiak a hetedik pozíciót birtokolják. A két csapat között mindössze egy egység a különbség, ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy fontos összecsapás előtt áll Elek Gergő együttese. Nem lesz könnyű, a vendégek szeptember közepén 7-2-es győzelmet arattak a mieink ellen.

- Kemény meccsre számítok. A Dunaferr egy agresszív csapat, kicsit a mumusunknak is számít, ennek ellenére szeretnénk győzni hazai pályán. Az őszi mérkőzésen a szerencsével hadilábon álltunk, hiszen az első félidőben gyakorlatilag az újvárosiak összes lövéséből gól született. Végig futnunk kellett az eredmény után, ami megterhelő volt. Nyilván jó lenne visszavágni a vereségért, ez is motiváció lehet pénteken. Emellett a felsőházba akarunk kerülni, ehhez pedig elengedhetetlen lesz a három pont begyűjtése - nyilatkozta a válogatottban nemrég debütáló Tóth Attila.

A DEAC női futsalcsapata a válogatott szünetet követően a TFSE-Szertarsport.hu arénájában folytatja szereplését az élvonalban. Üveges Katalin együttese a második, míg vetélytársunk a harmadik helyen áll, így igazi rangadóra számíthatnak a szurkolók a vasárnap 18.30-tól kezdődő találkozón.

Röplabda – a dobogón maradnának
Férfi röplabdacsapatunkra a harmadik hely szempontjából sorsdöntő ütközet vár a Dunaferr otthonában vasárnap 16.30-től kezdődő találkozón. Abból mindenképpen erőt meríthetünk, hogy itthon 3:1-re legyőztük a Fejér megyeieket.

- Egy valódi ki-ki mérkőzésre készülünk, ahol mindkét együttes jó eséllyel pályázik a sikerre, bár nekünk talán egy picivel nagyobb sanszunk van. Sok múlik azon, hogyan tudunk alkalmazkodni a környezethez. A fiúkon azt látom, hogy a nagy tét nem bénítólag hat rájuk, sokkal inkább ösztönzi őket - mondta Fodor Antal vezetőedző.

Női röplabdázóink az előző héthez hasonlóan újra hazai környezetben lépnek pályára, Kuszkó Zsolt együttese a Gödöllőt fogadja vasárnap 14 órától a DESOK-ban. A DEAC a bajnokság elején már 3:2-re diadalmaskodott a Pest megyei rivális otthonában. Kiegyenlített meccsre számíthatnak a drukkerek, mivel mindkét alakulat eddig négyszer győzött és négyszer vesztesen hagyta el a játékteret.

További részletek: www.deac.hu [3]

DEAC/NyD