Ütős ötlet hódít a neten

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ütőshallgatói közül is sokan csatlakoztak ahhoz a kihíváshoz, amiben a fiatal dobosok otthoni eszközökön, edényeken, fedőkön, sőt még tisztítószeres flakonokon is zenélnek. A kihívás egyre népszerűbb, a világ minden tájáról csatlakoznak résztvevők.

Egyre több hallgató ragad otthon hangszert, és igyekszik tartalmasan, hasznosan eltölteni a koronavírus-járvány miatti bezártságot. Ezzel pedig sok embernek szereznek kellemes pillanatokat, maradandó élményeket. Nemrég a Zeneművészeti Kar Gulyás György Szakkollégiuma indította el a közösségi oldalán zenés-kulturális akcióját, mely során egymás után töltik fel a hallgatók az általuk előadott produkciókról készült videókat.

Most egy újabb kezdeményezés indult útjára a Facebookon, ami szintén a Zeneművészeti Karhoz kötődik. A Debrecen Egyetem korábbi hallgatója Weimarból kezdte el a meghívásos alapon működő Percussion Challenge elnevezésű akciót, melyben egymást hívják ki a fiatal ütősök. A sort a ZK jelenlegi hallgatója, Kolics Máté folytatta, majd őt több százan követték. A világ különböző pontjairól.

Az ütőhangszereseknek egy megírt, háromsoros ritmikai darabot kell eljátszaniuk. Kreatív képességeiket maximálisan kihasználva az otthon talált konyhai edényekből, fedőkből építettek maguknak hangszereket.

- Ez a kihívás nagyon jó lehetőség, mert összefogja az ütősöket, és megmutathatjuk a világnak, hogy milyen sok hangszeren kell játszanunk, a bezártságban azonban ezt egyáltalán nem könnyű kivitelezni. Minél kreatívabban kell hozzáállni a feladathoz, hiszen a beadandókat meg kell csinálni a mostani helyzetben is. Mindent kipróbálunk, amin csak játszani lehet. Én például kicsit viccesre próbáltam venni a figurát, így olyan tárgyakat kerestem, amik hiánycikknek számítanak: WC-papírtekercseken és tisztítószeres flakonokon játszottam. De természetesen a megfelelő hangmagasságú lábosok is megteszik. Megmondani is nehéz, mennyi ütős csatlakozik még a kihíváshoz, már most is több százan vagyunk a világ több pontjáról – mondta Kolics Máté

Az oktatás szempontjából a legjobban az ütőhangszeres képzést sújtja a járvány. Szabó István, a Zeneművészeti Kar oktatója szerint a kreativitás nagyon határozottan jelen van a hallgatókban, ez csúcsosodik ki most a kihívásnak köszönhetően.

- Mivel nem mindenki rendelkezik otthon 10-15 millió forintos hangszerparkkal, úgy kell megoldják a fiatalok a gyakorlást, ahogyan csak tudják. Annak idején humoros ötletnek tűnt az edényeken zenélés, most azonban ez a valóság és nagyon jól megoldották a fiúk. A huszadik századi ütőhangszeres irodalomban alakult ki az a vonulat, amikor a zeneszerzők csak kijelölték a hangszercsoportokat; bőrön, fán, fémen kellett a különböző hangmagasságokat és hangszereket összeválogatni. Az előadói szabadság megvan az ütősirodalomban, ez a mostani alkalom erre erősít rá. Valamilyen módon meg kell oldaniuk a fejlődést, meg kell találják azt a módszert, amivel a technikai tudásukat is fejleszteni lehet. Szerencsére a fiatalokban megvan az ehhez szükséges kreativitás, mint ahogyan ez a koncertjeinken is látható – fogalmazott Szabó István, a Zeneművészeti Kar Rézfúvós és ütőhangszeres tanszékének oktatója.

A kezdeményezésben nem csak a kar hallgatói vesznek részt, egykori diákok is bekapcsolódtak, de olyan ütősök is felbukkantak már, akik soha nem tanultak a Debreceni Egyetemen.

Sajtóiroda - BZ