Digitális oktatásra állnak át

Tájékoztató levelekben értesítették szombaton a Debreceni Egyetem diákjait, a szülőket és a pedagógusokat a hétfőtől érvényes új rendről, mely szerint március 16-tól nem lesz tantermi oktatás és a diákok nem mehetnek be az iskolákba.

A Kormány döntése szerint március 16-tól a Debreceni Egyetem egyik iskolájában sem lesz tanítás (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája), az intézményben tantermen kívüli digitális oktatást vezetnek be. A szülők a diákok iskolában hagyott tárgyait a Kossuth esetében hétfőn és kedden délután 2 és 5 óra között, a Balásházy esetében a kollégiumból vasárnap délután 2 és este 9 között vihetik el. A tanulók hétfőn az osztályfőnökeiktől kapnak részletes tájékoztatást a digitális oktatás pontos menetéről, amit az e-Kréta rendszeren keresztül a szülők is követni tudnak.

A digitális oktatásban való részvétel minden diák számára kötelező. Az intézményekben a tanulói ügyintézés március 16-tól csak elektronikusan lehetséges. Az iskolák a fertőzöttek ellátásában részt vevő rendvédelmi és egészségügyi dolgozók 6-12 éves kor közötti gyermekei számára az iskolai felügyeletet - írásbeli kérelem esetén - biztosítják.

A tantermen kívüli digitális oktatás miatt a diákétkeztetés is változni fog, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. Debrecen közigazgatási területén belül megszervezi a házhoz szállítást, erről a cég a későbbiekben ad tájékoztatást.

DE Sajtóiroda