Benépesítették a hallgatók az E-sport Központot

Alig egy hónapja adta át a Debreceni Egyetem az országosan egyedülálló, oktatási célokat szolgáló E-sport Központját, máris nagy népszerűségnek örvend a hallgatók, a sportolók és az oktatók körében egyaránt. A Gazdaságtudományi Kar pénteki Gaming és e-sport óráján egy világbajnok sportoló is a monitor elé ült.

A szabadon választható tárgyat 2019-ben hirdette meg először a Gazdaságtudományi Kar. Népszerűségét jelzi, hogy minden félév elején alig egy óra alatt betelnek a helyek a kurzusra. Idén is a maximális, 20 fős létszámmal indulhatott a képzés, ami több mint játék.

Ráthonyi Gergely, a GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet adjunktusa, a tárgy egyik oktatója kiemelte: a hallgatók sokat profitálhatnak az Gaming és e-sport órákon hallottakból, mivel olyan dolgokat is érintenek, amikre sokan nem is gondolnak az e-sport kapcsán.

- A legtöbb embernek az ugrik be erről, hogy számítógépen játszunk. De ennél sokkal többről van szó, igyekszünk minél részletesebben beszélni a hallgatóknak az e-sport által érintett területekről. Próbáljuk kifejezetten a gazdasági oldaláról megközelíteni, az e-sport ökoszisztéma szereplőin keresztül. Vizsgáljuk társadalmi aspektusból és érintjük az eszközökkel kapcsolatos kérdéseket is. Olyan témákról is hallhatnak a fiatalok, hogy sport-e az e-sport vagy sem, illetve milyen feltételekkel válhat olimpiai sportággá - részletezte az oktató.

Fontosnak tartja emellett, hogy szó essen az e-sportolók fizikai és mentális felkészüléséről, valamint az e-sport veszélyeiről is. Ráthonyi Gergely hozzátette: hatalmas előrelépés, hogy az E-sport Központot az oktatás szolgálatába állították, az elméleti képzés mellett – immár nagyon magas technikai háttérrel – a gyakorlati oktatás is kiteljesedhet.

A legutóbbi órán a FIFA játéktörténetét ismerhették meg a hallgatók, ezúttal pedig a League of Legends online stratégiai játék kulisszáiba nyerhettek betekintést. Kiderült például, hogy ez a legnézettebb játék, havonta nagyjából 115 millióan játsszák.

Az oktatók bemutatták a játék történetét, kiadóját, gazdasági jelentőségét, valamint a világbajnokságok szponzorait és összdíjazását is.

A sokszoros világbajnok uszonyosúszó, Senánszky Petra is jelentkezett a tárgyra. A sportolónő második BSc-diplomájának megszerzésére készül a Debreceni Egyetemen, biológiai tanulmányai után most a GTK sportszervező szakos hallgatója. A Gaming és e-sport kurzuson egyedüli lányként vesz részt ebben a félévben.

- Régen is szerettem számítógépes játékokkal játszani, bár sok időm nem volt rá. Húgommal játszottunk felváltva egy babás játékkal, később ismertem meg a Leauge of Legends-t. Tetszik a grafika, a történet, a karakterek, ám ennek a kurzusnak köszönhetően sokkal mélyebb, gazdasági, társadalomtudományi ismereteket is szerezhetek ezen a területen – fogalmazott Senánszky Petra.

A sportolónő azt mondta: nagyon örül ennek a tárgynak, mert amellett, hogy ismereteit bővíti, kicsit fel is frissülhet az órákon. A hirek.unideb.hu-nak azt is elárulta, szeretne mesterképzésre jelentkezni a Gazdaságtudományi Karon, hiszen a sportdiplomácia vagy a sportszervezeteknél végzett munka lesz majd a jövőben az útja.

A Debreceni Egyetem E-Sport Központja hazánk egyedülálló, legnagyobb és kifejezetten oktatási célokat szolgáló e-sport létesítménye, mintegy 330 négyzetméteren 100 játékhellyel várja a tanulni vágyókat a Nagyerdei Stadion külső oldalán. A létesítmény a Gazdaságtudományi Kar mellett az Informatikai Kar és a Műszaki Kar képzéseit, céljait is segíti.

Sajtóközpont – PKZs