Ismét vizitelnek a bohócdoktorok

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló gyerekeknek újra vidámságot visznek a Piros Orr bohócdoktorok. A koronavírus-járvány alatt online viziteltek, de ma már ismét személyesen, heti rendszerességgel látogatják a kis pácienseket.

A gyermekkori vérképzőszervi és daganatos betegségek, illetve azok hosszan tartó kezelése megviseli a beteg gyermekeket, rontja a közérzetüket és a hangulatukat is, amihez az is hozzájárul, hogy a kezelések alatt sokszor hosszú időt töltenek otthonuktól távol, a kórházi ágyon. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának szakemberei azt szeretnénk, hogy a gyermekek és velük együtt a szüleik is minél kevesebb szenvedéssel éljék meg a gyógyulásuk érdekében szükséges nehéz időszakot. 

- A gyógyuláshoz jelentősen hozzájárul, ha a betegeknek jó a kedélyük. A klinikán igyekszünk gyermek- és szülőbarát környezetet biztosítani, hogy test és lélek együtt gyógyulhasson. Ezt szolgálja, hogy a gyerekekkel főállású klinikai pedagógus és klinikai pszichológusok foglalkoznak, emellett a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány rendszeresen szervez programokat, például születésnapi ünnepségeket, kézműves foglalkozásokat, meseolvasást. Emellett ki kell emelnünk a társszervezetek, közöttük a bohócdoktorok segítő tevékenységét – mondta a hirek.unideb.hu-nak Kiss Csongor professzor, a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Haematológiai Osztály vezetője. 

Az idén 25 éves Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány küldetése, hogy humort, nevetést és mentális támaszt vigyen a rászorulóknak. Az egészségügyi intézmények gyerekosztályain jelenlétükkel elterelik a gyerekek és szüleik figyelmét a fájdalomról és a szorongásról, az általuk megteremtett barátságos, pozitív légkörrel segítik a gyógyulást.

- Kiemelkedően fontos számunkra, hogy országosan egyre több helyszínen legyenek jelen bohócdoktoraink. Nagyon örülök, hogy a Gyermekgyógyászati Klinikával már 5 évre tekint vissza az együttműködésünk, és az intézmény fontosnak tartja a bohócdoktori látogatásokat – hangsúlyozta Mattyasovszky-Zsolnay Bence, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezető igazgatója. 


A bohócdoktorok a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozások időszakában online vizitekkel, illetve interaktív videóhívásokon keresztül segítették vidámságukkal a gyerekek gyógyulását a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján. 

Sajtóközpont - CzA