A lemorzsolódást csökkentették

Javult a hallgatók tájékozottsága, szakértelme és csökkent a lemorzsolódás a Gazdaságtudományi Karon egy többéves európai uniós projektnek köszönhetően. A pályázati támogatásból többek között korrepetációs- és nyelvi kurzusokat, különböző tréningeket tartottak és fejlesztették a tananyagot.

A Gazdaságtudományi Karon korrepetációs kurzusok indításával is csökkentették a hallgatói lemorzsolódást A projekt keretében a legnagyobb bukási aránnyal rendelkező tantárgyakból tartottak felzárkóztató képzéseket, félévente átlagosan 5 tárgyból.    

A többéves program támogatásával magyar és angol nyelvű tananyagot is kidolgoztak, melyek az e-learning rendszerben is elérhetők. A hallgatók eredményes képzését segítette az is, hogy évente megszervezték a diplomadolgozat-, a tanulás-, illetve az adatgyűjtés módszertantréningeket.  Az oktatóknak pedig idegen nyelvű oktatói képességeiket támogató, pedagógiai módszereket is magába foglaló angol nyelvű kurzust indítottak.      

 

- A szóbeli és írásbeli kommunikációs tréning célja a munkaerőpiacon való helytálláshoz szükséges kompetenciák elsajátítása, többek között a megfelelő írásbeli és szóbeli kommunikáció fejlesztése, prezentációs készségek megalapozása, együttműködési készség erősítése volt, amelyen 33 fiatal oktató vett részt – ismertette a részleteket Becsky-Nagy Patrícia tanszékvezető egyetemi docens.    

A karon ösztöndíjprogramot is indítottak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került hátrányos helyzetű hallgatóknak. A koronavírus-járvány miatt online, de nagy létszámmal rendezték meg a régió kis- és középvállalkozásai számára a marketing menedzsment, pénzügy-számvitel, adózási ismeretek, jogi ismeretek és humán erőforrás menedzsment területeket érintő workshopokat.   

 

- A workshop célja a nemzetközi vállalatok igényeit is kielégítő, kurrens információk, tudásanyag átadása volt. Több mint 100-an végeztek sikeresen, amelyről tanúsítványt kaptak - tájékoztatott Becsky-Nagy Patrícia. 

A fejlesztéseket az EFOP 3.4.3. A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében című Európai Uniós projekt támogatásával valósították meg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A karon évente egyszer elvégzik a belépő és kilépő hallgatók kompetenciamérését is, amely alátámasztja, hogy a hallgatók kompetenciái javultak a projekt hatására.

 

Sajtóiroda- CzA