Jócskán túlteljesítették a célt női futsalosaink

Quirikó Vivien először a szezon közepén hitte el azt, hogy a Debreceni Egyetem alakulata újra fényes sikereket érhet el.

A DEAC női futsalcsapata mindent vitt a 2024/25-ös idényben. Quirikó Vivien tanítványai először május 4-én ünnepelhettek, ekkor Berettyóújfaluban hosszabbítás után győzték le a TFSE-t 5-3-ra, ezzel pedig zsinórban ötödik alkalommal lettek kupagyőztesek. Az NB I döntőjében is ez a két gárda volt a főszereplő. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálét végül 3-1-re húzták be játékosaink. Klubunk 2021, 2022 és 2023 után duplázott újra.

Átalakult kerettel vágtunk neki ennek a szezonnak, így óvatosabb célokat tűztünk ki, mindkét sorozatban a négybe jutás lebegett a szemünk előtt – kezdte a beszélgetést Quirikó Vivien. – Több új szerzeményünk az NB II-ben szerepelt korábban, ezért kis túlzással az elejéről kezdtük az építkezést. Az egyik legfontosabb feladat az volt, hogy azonos szintre kellett hozni a lányokat. Meg kell dicsérnem azokat a futsalosokat, akik nyáron csatlakoztak hozzánk, hiszen sok újdonságot kellett elsajátítaniuk, ennek ellenére helytálltak. Az idény derekán éreztem azt, hogy összekovácsolódott a csapat. Ekkor már bíztam abban, hogy szép sikereket érhetünk el. Az alapszakasz végén a TFSE csarnokában kaptunk ki először, most már azt mondom, hogy időben jött ez a pofon. Ugyan akadt idén pár gyengébb mérkőzésünk, de a mentális erőnket mutatja, hogy mindig felálltunk a padlóról. A kupadöntő karrierem egyik legemlékezetesebb találkozója marad. Vert helyzetből fordítottunk Berettyóújfaluban, ebből pedig a bajnoki fináléban is sok erőt merítettünk. A TFSE keretét idén rutinosabb játékosok alkották, ennek ellenére szerencsére nekünk jött ki jobban a lépés. Igazi csapatmunkával szereztük meg a két aranyérmet, mindenki kivette a részét ezekből a fényes eredményekből – világított rá a szakvezető.

Quirikó Vivien ünnepli a bajnoki címet Csepregi Gabriella rehabilitációs trénerrel és Laczovics Szabolcs masszőrrel

Együttesünk tagjai bő egy hónapig pihenhetnek, hiszen a felkészülés július végén kezdődik.

A programunkban edzőtábor is szerepel, továbbá újra elindulunk a tolnai Thelena Kupán. Az elmúlt évekhez képest most kicsit korábban, augusztus végén indul az NB I. Reményeim szerint nyolc csapat alkotja az élvonal mezőnyét, és minden induló be is fejezi majd a szezont. Némi vérfrissítés várható a keretünkben, de a csapat gerincét meg akarjuk tartani. Az már biztossá vált, hogy Üveges Katalin befejezi a pályafutását, a pótlása nem ígérkezik könnyű feladatnak. A héten egy próbajátékos tréningezett velünk, a jövőjéről később döntünk. Idén U17-es korosztályunk bronzérmes lett az országos bajnokságban. Ebből a gárdából Gáll Zsófi egyre nagyobb szerepet kaphat a felnőttek között, mellette még vannak páran, akik hamarosan szintet léphetnek – zárta mondandóját Quirikó Vivien.

Fotók: Piszker Flóra

The post Jócskán túlteljesítették a célt női futsalosaink appeared first on DEAC.