Jégkorongcsapatunk kiváló hálóőre, Hetényi Zoltán a 2025/26-os kiírásban is a DEAC-ot erősíti.
Antek Tamás és Szeles Martin mellett még egy kapus alkotja majd a DEAC jégkorongcsapatának a keretét a következő szezonban, mivel Hetényi Zoltán is marad Debrecenben. A rutinos kapus az előző idényben 26 mérkőzésen védett az Erste Ligában, védéshatékonysága 91.87 százalék volt, ami a második legjobb volt a versenysorozatban, majd a rájátszásban további 5 találkozón kapott szerepet. Az OB I-ben 23 alkalommal őrizte a DEAC kapuját 92.45 hatékonysággal.
– Örülök, hogy az előttünk álló szezonban is a DEAC kapuját védhetem, szeretem a várost, a klubot, a csapatot, így egyértelmű volt, hogy szeretnék hosszabbítani. Bízom benne, hogy sikeresek tudunk lenni a következő kiírásban, és én is hozzá tudok majd tenni a jó teljesítményhez – fogalmazott Hete.
Ugyan a közös foglalkozások még később kezdődnek, Hetényi Zoli így sem unatkozik: heti háromszor egyénileg edz, emellett pedig a tanulmányait sem hanyagolja el, PhD-hallgatóként és a DE Gazdaságtudományi Kar sportközgazdász MSc képzésében is helyt kell állnia.
A szurkolók már megszokhatták, hogy „Stonewall” minden idényben egyedi festésű sisakban véd. Mint mondta, mindig olyan mintákat választ, amelyek fontos szerepet töltenek be az életében, az új fejvédője sem lesz kivétel.
The post A következő szezonban is számíthatunk egyik legfőbb bástyánkra appeared first on DEAC.