Kínai-magyar konferencia a rizsről

2021. október 11. - 14:00 A kínai őszközépünnephez, a hazai rizsaratás kezdetéhez kapcsolódva „A rizs Kínában és Magyarországon” címmel rendezett tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete szombaton Gyomaendrődön.

A programnak a Szent Antal Népház és Művelődési Ház adott otthont, ahogyan korábban ötödik helyszínként – Debrecen, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás és Budapest után – a Kínai Holdújév kirakatkiállításnak is, amelyet közösen szervezett a Debreceni Egyetem DE Konfuciusz Intézete, a Tianjin Foreign Studies University, a Tianjin Academy of Fine Arts és Gyomaendrőd város.

A mostani rendezvény középpontjában a távol-keleti ország nemzeti étele, a rizs állt.

- Egy nép legkarakteresebb jegye mindig a táplálkozási kultúrája. Néprajzosként úgy vélem, amit a magyaroknak a kenyér, azt a kínai népnek a rizs jelenti – fogalmazott online köszöntőjében a DE Bölcsészettudományi Kar (BTK) dékánja. Keményfi Róbert kiemelte: egy olyan központi témát választottak, amelynek óriási kultusza van, egy olyan, mára nemzetközi szinten is szimbólummá vált ételt, ami az egész kínai kultúrát megjeleníti.

A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége levélben gratulált a konferencia megrendezéséhez.

A tudományos előadások sorát Csontos Pál, a DE BTK Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója nyitotta, bemutatva az intézetben zajló munkát, egyben köszönetet mondva Gyomaendrőd város vezetésének és Szonda István múzeumigazgatónak, amiért lehetővé tették a konferencia közös megrendezését. Mint elhangzott, az elkövetkezendő években a Konfuciusz Intézet további tudományos és oktatási tevékenységet, rendezvényt szeretne felkínálni a településnek.

- A rizs egy alapvető élelmiszer a kínai ember asztalán. Ázsiában, Kínában, különösen pedig Dél-Kínában, zöldségek nélkül lehet étkezni, de rizs nélkül nem – hangsúlyozta Cui Xianjun, a DE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója, aki gyermekkori emlékeit felidézve ismertette hazája étkezési szokásait, megjegyezve: a gyomor a második agya az embereknek.

A konferencián előadások hangzottak el – többek között – a magyarországi rizstermesztés történetéről, annak távlati lehetőségeiről, valamint a rizs hazai elterjedéséről és táplálkozásban betöltött szerepéről.

Utóbbi téma nem véletlenül került „terítékre”, hiszen Békés megyében, ezen belül is Gyomaendrődön már a 19. században megkezdődött a rizs termesztésének meghonosítása. A környezeti adottságok mellett az itt élők kísérletező kedve és kitartása mára beérett, jelenleg a település határában található Giricz Máté, az ország egyik legnagyobb és legmodernebb technológiát alkalmazó rizstermesztő vállalkozása.

A program részeként Giricz Magdolna jóvoltából ételbemutató várta a rendezvény résztvevőit, akik többféle kínai hagyományos recept szerint elkészített rizsételeket kóstolhattak.

A konferenciát a Debreceni Kínai Hallgatók Hallgatói Egyesületének bemutatója zárta, amelyben felcsendült a kínai zongora, a „gu zheng” sajátos hangja, emellett a DE kínai hallgatóinak énekes és táncos műsora szórakoztatta a közönséget.

Sajtóiroda – BZs