„Együtt a biológiai sokféleségért!”

2021. június 22. - 13:25 A Debreceni Egyetem Botanikus Kertje csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a résztvevő intézmények együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra, és tegyenek az élővilág változatosságának megőrzéséért.

A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services - IPBES) 2019. évi világjelentése szerint az élővilág az emberi történelem során eddig soha nem tapasztalt mértékben pusztul világszerte, ami a természeti rendszerek ellenálló képességére és ezáltal az emberiségre is kihat, hiszen alapvető életfeltételeinket biztosítja. Az IPBES szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének hatására az ökoszisztémák nem képesek az emberiséget tiszta vízzel, egészséges élelemmel, tiszta levegővel, fa- és gyógyszer alapanyaggal ellátni, csökken a szerepük a beporzásban, az éghajlat-szabályozásban, a talajképződésben, az árvizek szabályozásában.

Az előző évek nemzetközi kezdeményezésein alapulva elindult az „Együtt a biológiai sokféleségért!” nemzetközi koalíció, melynek célja, hogy a csatlakozó intézmények együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra és emeljék fel szavukat az élővilág változatosságának megőrzéséért. Mindez különösen fontos a Biológiai Sokféleség Egyezmény világkonferenciája (CoP15) előtt, melyet 2021 októberében rendeznek, és ahol kulcsfontosságú döntéseket hoznak a világ élővilágának megmentése érdekében.

- A botanikus kertek biológiai értékeik, nemzeti kincs mivoltuk lévén országos, vagy helyi védettséget élveznek, így a Debreceni Egyetem Botanikus Kertje is. A gyűjteménnyel a teremtő által létrehozott biológiai sokféleség egy részét igyekszünk bemutatni, emellett oktatási és kutatási lehetőséget biztosítani az egyetem hallgatói és kutatói számára. A DE Botanikus Kertje hazánk legnagyobb ex situ, azaz a természetes élőhelyén kívül megőrzött populációs mértékű veszélyeztetett, védett és fokozottan védett növények anyatőtelepe, a Tiszántúlon kritikus helyzetűvé vált fajok nagy egyedszámú élő botanikai gyűjteménye, így kiemelkedő lehetőséget biztosít a sokféleség megőrzésére. Ezeket az ex situ fajokat használjuk fel a kipusztult, vagy az emberi tevekénységgel kipusztított védett, fokozottan védett és megritkult egyedek pótlására az engedélyezett visszatelepítések során. A megfelelő természetes élőhelyek megőrzésével az állatvilág diverzitásának védelmére is törekszünk, hiszen ezek a speciális élőhelyek – mint a Botanikus Kert – különleges fajoknak nyújtanak menedéket – tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t Papp László, a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének igazgatója.

A kezdeményezéshez a világon bármely nemzeti park, kutatóközpont, tudományegyetem, állatkert, botanikus kert, természettudományi múzeum és egyéb intézmény csatlakozhat, amely egyetért a koalíció vállalásaival.

Sajtóiroda - TPL