ÚNKP: új lehetőség a tehetségeknek

2021. április 21. - 12:32 Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával újra megnyílnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjpályázatai. A program 4 milliárdos keretösszegére május 20-ig pályázhatnak az alap-, mester-, vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók.

Idén is külön kiírás szólítja meg a tehetséges doktorvárományosokat és posztdoktorokat, ezzel téve teljessé a kutatói életpálya támogatását – olvasható az ITM Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében.

A hatodik alkalommal meghirdetett program legfőbb célja, hogy az egyéni kiválóság támogatásával is erősítse az egyetemek tudományos, alkotói teljesítményét, ösztönözze a kutatás-fejlesztést és az innováció új generációjának kinevelését. Idén hat konstrukció keretében több mint 2200-an juthatnak majd támogatáshoz.

- Az érdeklődők az intézményi ÚNKP-oldalon, a https://unkp.unideb.hu linken juthatnak bővebb információhoz, ahol a pályázati feltételek mellett a szükséges dokumentációi is elérhető – tájékoztatta a hirek.unideb.hu portált Varga Zsolt tudományos igazgató.

Az intézmény ÚNKP koordinátora kiemelte: a 2016-ban indított programban eddig összesen több mint 8500 ösztöndíjat ítéltek oda, közülük 1002 nyertes a Debreceni Egyetem alap- és mesterszakos hallgatója, doktorandusza, doktorjelöltje, vagy posztdoktora volt. 

A pályázatok elektronikus benyújtásának határideje: 2021. május 20.

Az elnyerhető ösztöndíjak futamideje kategóriánként változóan minimum öt, maximum 12 hónap. A nyertes pályázók havi nettó 100-200 ezer forint támogatásban részesülnek.

Sajtóiroda – BZs