Továbbtanulóknak: online lesz az idei DExpo

2020. november 16. - 17:15 Idén rendhagyó módon, a virtuális térben rendezi meg nagyszabású beiskolázási eseményét, a DExpót a Debreceni Egyetem. Tavaly több mint hatezren vettek részt az egyetem egységei által szervezett, a pályaválasztást segítő programon, melyet ezúttal online formában tartanak meg.

A járvány miatt most először a Youtube-on lehet majd nyomon követni a DExpót, mely ebben az évben is hasznos információkkal várja a leendő hallgatókat.

- Az a fajta személyesség, ami az országosan is egyedülálló rendezvényt jellemezte, mindig kedvelt volt a középiskolások körében. Most nem vagyunk olyan helyzetben, hogy az érdeklődő felvételizőket közvetlen élményben lehessen részesíteni, de a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is felkészülten várja az egyetem a leendő hallgatókat. A jövő évi képzéseket előkészítettük, bővítettük az egyébként is széles képzési palettát– hangsúlyozta a hétfői online sajtótájékoztatón Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Kitért rá, hogy a Debreceni Egyetem küldetéséhez tartozik, hogy részt vállal a nagy nemzeti feladatok megoldásában, így az intézmény számos ponton bekapcsolódik hallgatókkal, oktatókkal, orvos szakemberekkel a koronavírus-járvány kezelésébe.

Tizenhárom képzési területen, 14 karon folytatja az oktatást a DE, mely az országban a legszélesebb képzési kínálatot nyújtja. A 2021-es felvételi eljárásról szólva az oktatási rektorhelyettes kifejtette: a Debreceni Egyetem 72 alapképzési szakot, 87 mesterszakot hirdet a következő felvételi időszakban, a szakirányú továbbképzési szakok száma meghaladja a 200-at. Összesen tizennégy felsőoktatási szakképzési szak, hat osztatlan szakképzés, több mint húsz tanérképzési szak várja a jelentkezőket.

Bartha Elek kiemelte, hogy idén újdonságként a Szolnok Campuson is megjelenik az orvos-egészségtudományi képzési terület: első alkalommal hirdetik meg az ápolás és betegellátás alapszakot az ápoló, a dietetikus és a gyógytornász szakirányon, az egészségügyi gondozás és prevenció alapszakot a védőnő és a népegészségügyi ellenőr szakirányokon. Emellett ugyanitt egészségügyi menedzser mesterképzésre is lehet majd jelentkezni. Az alkalmazott matematika mesterszakon angol nyelven is elindul a képzés, ezzel az egyetemen az angol nyelvű képzések száma eléri a hetvenet.

Bartha Elek megjegyezte, hogy a képzések minőségét elsősorban a nemzetközi rangsorokból lehet lemérni, amelyekben az utóbbi időben jelentősen sikerült előre lépni az intézménynek: orvostudományi területen például a Round University Ranking rangsorában ötven helyet javított a DE, és a Top300-ba került. A nemzetközi rangsorokban a legjobb magyarországi egyetemek között van a debreceni, ennek köszönhető, hogy a világ minden tájáról nagy az érdeklődés az egyetem képzései iránt, és évről évre nő a külföldi hallgatók száma. Idén a 120 országból érkezett diákok száma jelenleg már meghaladta a hétezret, amivel az intézmény a legtöbb külföldi hallgatóval dicsekedhet a hazai felsőoktatásban.  Bartha Elek hangsúlyozta, a Debreceni Egyetem piacképes diplomát ad, az itt oklevelet szerzők közül mindenki talál a képzettségének megfelelő munkát.

Rőfi Mónika, a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának vezetője a november 23-án induló DExpo kapcsán közölte: a YouTube-csatornán olyan tematikus blokkokba rendezett videókat mutatnak majd be, amelyek segítenek eligazodni az egyetemi karok, szervezeti egységek kínálatában. Az egyetemi könyvtárral, a sportolási lehetőségekkel, a lakhatással kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők.

- Az egyetem oktatói, a kari vezetők is kiveszik a részüket, vállalják, hogy online tájékoztatják a középiskolásokat úgy, mintha a DExpón lennék. Sikeres szakemberek mondják el tapasztalataikat arról, milyen pluszt kaptak az intézménytől. A kis videókban a leggyakoribb sajátosságokat gyűjtötték össze az egyes karokon, illetve az online esemény alatt azonnal reagálnak majd a feltett kérdésekre. Az egyetem új beiskolázási honlapja, a felveteli.unideb.hu is ekkor debütál, ami ugyancsak hasznos információkat kínál a szakokról, képzésekről, a kollégiumi férőhelyekről, plusz ösztöndíjlehetőségekről, a hallgatói életről. Ezek mellett a szülőknek külön információkkal is készülünk. A videók nem tűnnek el a YouTube-csatornájáról, hanem bármikor elérhetőek lesznek – mondta a központvezető.

Molnár Dániel, a DE Doktorandusz Önkormányzat elnöke megjegyezte, fel sem merült az, hogy ne rendezzék meg az eseményt, keresték a lehetőséget arra, hogy tájékoztathassák a középiskolásokat az egyetem által kínált lehetőségekről.

- A Debreceni Egyetemen van az egyik legnagyobb hallgatói közösség, ez az egyik legnemzetközibb felsőoktatási intézmény, ahol biztonságos, multikulturális, zöld környezetben tanulhatnak a diákok. Rendkívül magas szintű hallgatói szolgáltatásokat kínál az egyetem: közel 5000 kollégiumi férőhely áll rendelkezésre 16 kollégiumban, melyek közel helyezkednek el az oktatási épületekhez. Egyedülálló módon a jelentkezők több mint 88 százalékát fel tudja venni az egyetem a nagyon jól felszerelt, kedvező térítési díjú kollégiumaiba. A DE a hallgatói juttatások széles választékát kínálja, többek között tanulmányi, művészeti és sportösztöndíjak formájában, valamint szociális alapon adható juttatások is rendelkezésre állnak. A DE sportprogramjában az egyetem minden polgára részt tud venni, a legmodernebb létesítményekben lehet szabadiős, vagy versenyszintű sportolást folytatni, akár a DEAC-on belül. Az ország második legnagyobb egyetemi könyvtárában minden szakirodalom hozzáférhető – sorolta a doktorandusz önkormányzat elnöke.

A Debreceni Egyetem idén 15. alkalommal szervez beiskolázás rendezvényt. Az idei “virtuális és interaktív” programsorozatot november 23-tól egy héten keresztül, minden nap 16 órától lehet nyomon követni az esemény Youtube-csatornáján és Facebook oldalán.

Sajtóiroda - BZ