Bővülő képzési kapcsolatok

2020. október 09. - 12:37 Tovább gyarapodott a Debreceni Egyetem partnerintézményeinek száma. A csütörtökön aláírt megállapodásnak köszönhetően mostantól a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola is fogadja az egyetem tanárszakos hallgatóit összefüggő tanítási gyakorlatra.

A Debreceni Egyetem (DE) és a Karcagi Tankerület, valamint a Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola vezetői Tiszafüreden kötöttek megállapodást a tanárképzésben való együttműködésről, amelynek köszönhetően a jövőben partneriskolaként fogadják az egyetem tanárszakos hallgatóit.

- A Debreceni Egyetem és Tiszafüred város 2019-ben kötött átfogó együttműködési megállapodást, ehhez kapcsolódik a most aláírt szerződés - mondta Bartha Elek. A DE oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: az évek óta tartó közös munkát humán területeken, valamint a pedagógusképzésben fejleszti tovább a jelen megállapodás, amelynek fontos eredménye lehet, hogy a tiszafüredi gimnáziumból még a jelenleginél is magasabb számban jelentkeznek majd a Debreceni Egyetemre.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere beszédében örömét fejezte ki, hogy két olyan oktatási intézmény kapcsolata indult útjára, amelyeknek korábban a tanulója lehetett.

- A gimnáziumban eddig folytatott kiváló munka az egyetem szakmai hátterével tovább fejlődhet, az itt gyakorló tanárjelöltek pedig később Tiszafüreden taníthatnak, így a pedagógus szakemberek utánpótlása is biztosítva lesz – emelte ki a polgármester.

Közismereti tanárképzésben több mint ezren tanulnak a Debreceni Egyetem négy - bölcsészettudományi, természettudományi, informatikai és zeneművészeti - karán.

- A megállapodás mindkét fél számára kölcsönös előnyökkel jár, hiszen az egyetemen végzett tanárszakos hallgatók többnyire szülővárosukba térnek vissza, és ott találnak munkahelyet - mondta Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának igazgatója, aki kiemelte: ezt az egyetemen is erősítjük, hiszen célunk az, hogy a hallgatóink szorosan kapcsolódjanak a tiszántúli térséghez.

Sági István, a Karcagi Tankerület igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a város fiataljainak megtartásához, a pedagógus munkaerő-szükséglet biztosításához hozzájárulhat az egyetemekkel történő hatékony együttműködés is.

- Büszkék vagyunk arra, hogy együttműködő partnereink sorát a mai napon tovább bővíthetjük és gimnáziumunk példaértékű szakmai közössége, szakmailag kiválóan felkészült tantestülete bekapcsolódhat a Debreceni Egyetemmel karöltve a pedagógusképzésbe – fogalmazott Sági István.

- A Debreceni Egyetem és jogelődje a Kossuth Lajos Tudományegyetem a pedagógusképzés fellegvára, a térség legmeghatározóbb felsőoktatási intézménye. Tantestületünk nagy része is az egyetem bölcsészettudományi és természettudományi karán végzett, szerzett diplomát – hangsúlyozta Pásztorné Vass Anikó intézményvezető.

Az egyre bővülő lehetőségeknek köszönhetően az egyetem tanárképzésben részt vevő hallgatóinak nagy része így lakóhelyén, vagy annak közelében szerezheti meg azt a szakmai gyakorlatot, amelynek birtokában megkezdhetik pedagógusi életpályájukat.

Sajtóiroda - BZs