Kihelyezett tanszéket avatott az EK

2020. szeptember 29. - 11:26 A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Társadalmi Integrációs és Innovációs Kihelyezett Tanszéke a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok elfogadását, felzárkózását is segítheti Tomajmonostorán.

Szakmai és társadalmi szempontból is előremutató fejlesztésbe kezdett a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara a Jász- Nagykun Szolnok megyei Tomajmonostorán, ahol szociális szakembereket képez az intézmény.

A kar és a Máltai Szeretetszolgálat között létrejött együttműködés révén a szociális területen dolgozó megyei szakemberek bekapcsolódhatnak az EK szociális munka alapszakán folyó gyakorlati oktatásba, valamint részt vehetnek a különböző szakirányú továbbképzésekben is.

Az Egészségügyi Kar Társadalmi Integrációs és Innovációs Kihelyezett Tanszékét szeptember 25-én avatták fel. Az eseményen részt vett Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is, aki beszédében a szociális területen meglévő szakemberhiányra hívta fel a figyelmet. Móré Mariann, az Egészségügyi Kar dékánja hangsúlyozta: a tanszék speciális szerepet tölthet be a település és a térség életében.

- A környezettel való kapcsolódás kiemelt jelentőségű eleme a kihelyezett tanszék szervezeti struktúrájának beemelése az egyetemi működésbe azzal, hogy a tanszéket az egyetem és elsősorban más szervezetek, társaságok, kutatóintézetek közötti, külön szerződés alapján működő oktatási szervezeti egységeként határozza meg. A szociális szakemberképzés támogatásán túl megteremti annak a lehetőségét is, hogy az Egészségügyi Kar Egészségszociológiai Tudományos Koordinációs Kutatóközpontja Jász-Nagykun-Szolnok megye hátrányos helyzetű településein folytatott egészségszociológiai kutatásokkal segítse a felzárkózást, a társadalmi integrációt  – emelte ki a dékán.

A hallgatók részt vehetnek a Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával folyó felzárkóztatási programokban. A tanszék emellett a megyei gyakorlati képzőhelyekkel való kapcsolattartásért is felel majd, valamint koordinálja a gyakorlatorientált kutatások lebonyolítását, együttműködve a képzésben terepintézményként érintett szociális intézményekkel, szervezetekkel.

Az eseményen a szociális képzésben résztvevő hallgatók ünnepélyes esküt tettek.

Sajtóiroda - BZ