Egyetemi képzés Nyírbátorban is

2020. szeptember 07. - 15:39 Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ néven alakult új felsőoktatási képzőhely a térségben. Az intézményben a jövőben a Debreceni Egyetem agrár-, valamint gazdaságtudományi karának képzései is elérhetők lesznek – jelentették be a pénteki tanévnyitó ünnepségen.

- Hiszek a tehetségben, a sikerben, az évszázados hagyományokra visszatekintő minőségi egyetemi képzésben, a közjó szolgálatában, a nagyszerű ősök, a Báthoryak hitében, kitartásában – ezekkel a szavakkal köszöntötte az új szemesztert Belinszky Katalin igazgató a Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ pénteki ünnepélyes tanévnyitóján.

Beszédében felidézte a 2015-ben megjelent Fokozatváltás a felsőoktatásban című ágazati stratégiát és a felsőoktatási törvény módosítását, amelyek révén megjelentek a közösségi felsőoktatási képzési központok.

- Kelet-Magyarországon immár a második közösségi felsőoktatási képzési központot hoztuk létre, Kisvárda után Nyírbátorban. Oktatástörténeti pillanat részei vagyunk, Nyírbátor városa felkerült a magyar, az európai és a globális felsőoktatási palettára. A köszönet hangján kell szólnom egyetemi partnereinkről, elsőként a nagy múltú Debreceni Egyetemről, amely a félévtizede Kisvárdán induló egyetemi képzésekben ma már két kar (MÉK, GTK) hét szakával van jelen – hangsúlyozta Belinszky Katalin.

Máté Antal, Nyírbátor polgármesterének köszöntője után Pető Károly, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja mondott ünnepi beszédet, melyben felidézte az együttműködés kezdeteit, a kitűzött oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési célokat, hogy az itt működő nagyvállalatok, kkv-k és családi vállalkozások megfelelően képzett munkaerőhöz jussanak.

 - A térség gazdaságfejlesztésében a műszaki, informatikai, agrár, élelmiszeripari és közgazdasági tudományterületéhez kapcsolódó képzések alapozhatják meg a fejlődést, így ezeken a területeken indult egyetemi oktatás. A Debreceni Egyetem és a GTK elkötelezett az újabb képzések indításában, illetve a középiskolai tanulók támogatásában, hogy felkészüljenek a felvételi időszakra – sorolta Pető Károly.

Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja szerint a közösségi felsőoktatási képzési központok lehetőséget nyújtanak azoknak a fiataloknak is, akik valami miatt nem tudnak a Debreceni Egyetemre járni, hogy saját lakóhelyükön vegyenek részt felsőoktatási képzésben.

- Egy térség fejlesztése, versenyképességének javítása nemcsak infrastruktúrában, gazdaságfejlesztésben, befektetésösztönzésben valósul meg, hanem a humánerőforrás továbbképzésében is. A gazdaságnak folyamatosan szüksége van a magasszintű agrár, mérnöki, természettudományi és gazdaságtudományi ismeretekkel rendelkező szakemberekre. Nagyon örülök, hogy a képzésben résztvevők közvetlenül lakóhelyükön tudják kamatoztatni a 152 éves debreceni agrárképzés minden tudását és tapasztalatát – fogalmazott Stündl László.

Sajtóiroda - TPL