Kiállítás a V4-ről a Fazekas Mihály Gimnáziumban

Kiállítás a V4-ről a Fazekas Mihály Gimnáziumban

Nyáron megvitatták, papírra vetették, megfestették, megrajzolták és kiszínezték. 2017 szeptember 27-én pedig közzé tették, mit gondolnak a V4-ről.

Mit jelent egy kamasz számára a Visegrádi Négyek fogalma? Hogyan látják ezt a négy ország 4 középiskolájában? Ezekre a kérdésekre fogalmazták meg válaszaikat a résztvevők a Debreceni Nyári Egyetem pályázatának keretében. A 24 diák, akik nyáron már találkoztak, vizuálisan és történetekben fejezték ki gondolataikat és érzéseiket. Az ő alkotásaikból rendeztek kiállítást a Fazekas Mihály Gimnáziumban, amely bárki számára látogatható.

A poszteren együtt dolgoztak a fiatalok, és az eredmény a közös gondolkodás és alkotás eredménye. – A kreativitás, az önálló gondolatok azért nagyon fontosak, mert azok már a nagybetűs élet felé tett lépések, mert kifejezik, hogyan látja valaki a világot maga körül – mondta el megnyitójában Szaffkó Péter, a projektet koordináló Debreceni Nyári Egyetem igazgatója. Mint elmondta, minden diák nagy élményekkel tért haza a nyári program után, és remélik, a többiek is kedvet kapnak hasonló nemzetközi projektekben való részvételhez. Ezután köszönetet mondott a Fazekas Mihály Gimnázium igazgatójának, Aranyi Imrének a közreműködésért.

A diákok alkotásait mind a négy intézményben kiállítják: a csehországi iskolában október 9-től tekinthetik meg az érdeklődők az anyagot, de az év végéig mindenhol megjelenik.

A résztvevő iskolák a következők voltak:
Milan Hodza Kéttannyelvű Angol-Szlovák Középiskola, Szucsány, Cseh Köztársaság
Osztravai Természettudományi Középiskola, Osztrava, Szlovákia
Gogołowai Középiskola, Gogołowa, Lengyelország
Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen, Magyarország

 

Közzététel dátuma: 
2017. szeptember 29.