Hírek

30 már
A zenei felsőoktatásban hasznosítható, az elméleti ismereteket több hangszer területén feldolgozó e-learning tananyagokat készítettek, valamint magyar és angol nyelvű, a zenepedagógiai kutatásokat bemutató tanulmányköteteket is megjelentettek a Zeneművészeti Kar oktatói.
30 már
Előkelő helyet értek el a VI. Semmelweis Egészségversenyen a Debreceni Egyetem gyakorlógimnáziumának diákjai. Háromszázharminc csapatból jutottak, három fordulót követően a döntőbe és szerezték meg a 7. helyet a hétvégén megrendezett fináléban.
29 már
ÖkoEstet szervezett a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága, hogy megválaszolják a környezet védelmével kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
25 már
Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ének tanszékének négy hallgatója a III. „Wiener Klassiker” Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen. A diákok teljesítményét nemzetközi szakemberekből álló zsűri értékelte.
25 már
Debrecen lehet a jövőben a hazai vakcinagyártás központja – olvasható az egyetemi magazin friss számában, amely egyebek mellet Kozák Luca, a Debreceni Egyetemen tanuló atléta jövő évi terveiről is ír, valamint felidézi az intézmény Kassai úti campusának történetét.
24 már
Több mint ötven vállalat tevékenységét támogatta a legkorszerűbb alkalmazott matematikai és informatikai módszerekkel a HU-MATHS-IN hálózat szolgáltató központja. A most befejeződött projektben a Debreceni Egyetem kutatói is aktívan közreműködtek.
24 már
A Műszaki Kar képzési terveivel, a város gazdasági elképzeléseivel, valamint a nagyvállalatok nyújtotta lehetőségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők március 31-én és április 1-én a Debreceni Egyetem (DE) és a városi önkormányzat közös online rendezvényén.
23 már
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyben közös zenéléssel ünnepelték a régizene európai napját és Bach születésnapját. Számos európai város zenészei mellett a DE több hallgatója és oktatója is hangszert ragadott.
23 már
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológia Tanszék kutatóinak koordinálásával valósult meg egy nemzetközi szinten is egyedülálló, a pannon régió növényfajainak jellegeit tartalmazó, nyílt hozzáférésű adatbázis, a PADAPT létrehozása.
23 már
Az idegtudományok előtt álló problémák megoldásához keres partnereket a NeurotechEU projekt. Az új ipari megoldások és technológiák kifejlesztésében érdekelt kutatók és cégek kérdőív kitöltésével vehetik fel a kapcsolatot a projekt munkatársaival.