Hírek

12 szep
Az ülőhelyek már szinte elfogytak, a küzdőtérre még be lehet jutni az idei yoUDay-n. Szeptember 18-án negyedik alkalommal rendez rendhagyó tanévnyitó stadionshow-t a Debreceni Egyetem. Az egyedülálló programon minden eddiginél több fellépő és felejthetetlen közösségi élmény várja a vendégeket.
11 szep
Kétszer is színpadra lépett a Halmi Gábor által rendezett Übü FC című produkcióval a kanadai Saint John városában (New Brunswick tartomány) a Debreceni Egyetemi Színház Vígkarma Társulata augusztus 26. és szeptember 1. közötti turnéja során.
10 szep
Jelentős, csaknem másfél milliárd forintos pályázati támogatásból hat, Debrecenben három – köztük az Egyetemi – templom felújítását végzi el jövő év júniusáig a Tiszántúli Református Egyházkerület.
10 szep
Méltó helyre kerülnek a legnevesebb magyar üvegfestő, Róth Miksa alkotásai a Debreceni Egyetem Klinikai Központban. Az 1920-as évekből származó üvegablakok eredetileg egy pincehelyiségben voltak, szeptember 16-án a Reumatológiai Tanszéken avatják újra őket.
10 szep
Campusbejárások, tájékoztatók, csapatépítő feladatok, élményfürdőzés, vetélkedők, túrák, koncertek. Idén is népszerű volt a Debreceni Egyetem gólyatábora. Az elsősök a sportnapon a DEAC szakosztályait is megismerhették.
09 szep
Esküt tettek az elsőéves hallgatók a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén, vasárnap a Főnix Csarnokban. A rendezvényen köszöntőt mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, aki beszédében az egyetemek kutatásfejlesztési és innovációs szerepét hangsúlyozta.
09 szep
5-2-es győzelmet aratott a Tolna-Mözs otthonában a DEAC NB I-es női futsalcsapata a 2019-2020-as szezon első körében. Háromból három meccset nyertek az egyetem labdarúgócsapatai, nem sikerült viszont az újabb bravúr a férfi futsalosoknak.
09 szep
Turizmus-vendéglátás, vidékfejlesztési agrármérnök, mezőgazdasági mérnök, gazdálkodási és menedzsment – negyedik tanévét kezdte meg a Debreceni Egyetem bővülő képzéseivel a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ.
06 szep
Gazdaságfejlesztési, valamint oktatási és kutatási együttműködési lehetőségekről egyeztetett Szilvássy Zoltán rektor és Szabó István. Szolnok alpolgármesterét a megyeszékhely testvérvárosainak képviselői kísérték a Debreceni Egyetemre.
06 szep
Nappal előadó, esténként színház lesz a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusának színházterme. A szeptemberre megújuló helyszín az egyetem zenés színházának, az oDEon-ZeneTheatrumnak az új játszóhelye is egyben.