Hírek

27 nov
A világhálón használt RSA titkosítás biztonságosabbá tételének matematikai hátteréről tartott előadást pénteken az Informatikai Karon a Zágrábi Egyetem professzora, Andrej Dujella, aki szombaton vette át a Debreceni Egyetem díszdoktora címet.
27 nov
A szülész-nőgyógyász életét, szakmai munkásságát, szellemi hagyatékát bemutató Kenézy-emléknapot rendez november 28-án, kedden Kenézy Gyula tiszteletére a Debreceni Egyetem és a Dr. Kenézy Gyula Baráti Kör Egyesület.
24 nov
Az Év Egyetemi Sportolója lett a Debreceni Egyetem két hallgatója Kozák Luca és Senánszky Petra, Magyarits Miklós az intézmény testnevelő tanára pedig Elek Ilona Emlékérmet vehetett át a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 23-i díjátadó ünnepségén.
24 nov
A kutatói utánpótlás érdekében fogtak össze a magyar agrárfelsőoktatási intézmények. A Debreceni Egyetem vezetésével indított ötéves uniós programban csaknem 800 hallgató tudományos munkáját segítik.
24 nov
Petrányi-díjjal tüntették ki Illés Árpád professzort, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Hematológiai Tanszék vezetőjét. Az elismerést november 17-én, Nyíregyházán adták át a neves szakembernek.
24 nov
A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak a hétvégén. A labdarúgócsapatok közül már csak az NB III-as csapat lép pályára, a DEAC a sereghajtó otthonába utazik.
24 nov
A virtuális és a kiterjesztett valóságra épülő számítógépes alkalmazásokat is használnak a jövőben a patológiai diagnosztikában. A technológiai újdonságokat az Általános Orvostudományi Kar szerdai előadásán mutatták be a szakembereknek.
23 nov
Muzeológusok és néprajztudósok ismertették kutatásaik legfrissebb eredményeit azon a konferencián, amelyet a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezett – ezúttal a Magyar Tudomány Ünnepéhez csatlakozva – a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke.
23 nov
Két év és hatezer ember kemény munkája – a FINA vizes világbajnokság speciális kihívásait, eredményeit, nehézségeit mutatták be a Debreceni Egyetem hallgatóinak csütörtökön egy rendhagyó előadáson a szervezők.
23 nov
A Debreceni Egyetem öt hallgatója és három oktatója részesült az Országos Tudományos Diákköri Tanács legmagasabb elismerésében. A Pro Scientia Aranyérmeket és a felkészítők Mestertanár Aranyérmét a Magyar Tudományos Akadémián adták át.