Hírek

06 jún
A szorgalmi időszak után is folyamatosan elérhetők a Hallgatói Karrierközpont tanácsadásai a Debreceni Egyetemen. A hallgatók továbbra is kérhetnek támogatást önéletrajz és motivációs levél megírásához, pályaorientációhoz.
06 jún
Megnyerte a Megye I-es bajnokságot a DEAC labdarúgó együttese szombaton. Azóta az is kiderült: az osztályozón a Körmend csapatával kell megküzdenie az egyetemi gárdának, hogy feljusson az NB III-ba.
06 jún
A francia író dédunokája is előadást tart azon a nemzetközi konferencián, amelyet a Zola munkásságát kutató szervezet, az Association Internationale Zola et Naturalisme (AIZEN) a Debreceni Egyetemmel közösen tart június 8-10. között.
06 jún
Jószolgálati díjat kapott a Debreceni Egyetem két oktatója által alapított szervezet. A Periféria Egyesületet a hajléktalanokért végzett szociális munkáért díjazták.
06 jún
Pár hét alatt több mint 5000 egyetemi dolgozó regisztrált a DErbi-re, amit idén második alkalommal hirdet meg az intézmény. A június 9-ei rendezvény mellett az egyetem kiemelt gyógyszervizsgálati státuszáról és nemzetközi megállapodásairól is szó volt a Szenátus júniusi ülésén.
04 jún
Telt ház előtt rendezték meg a férfi kosárlabda NB I/B döntőjének második mérkőzését, ahol a DEAC fordulatos, izgalmas találkozón nyert a Veszprémmel szemben, így a debreceniek feljutottak az A-csoportba.
02 jún
Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével rendezte meg XIV. Doktorandusz Konferenciáját pénteken a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája.
02 jún
Az első osztályba jutás a tét a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárcsapatának, a férfi futsalosokra az NB II-es bajnokság döntőjének első mérkőzése vár, a focisták pedig a megye I. bajnoki címéért játszanak a pünkösdi hosszú hétvégén.
01 jún
Az ifjúságot érintő kihívások, nehézségek és jó gyakorlatok volt a központi témája az I. Nyíregyházi Ifjúságkonferenciának, melyet a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tartottak május 31-én.
01 jún
A városban egyedüli oktatási intézményként kapta meg a Minősített Tehetséggondozó Műhely címet a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.