Hírek

10 máj
A hazai műszaki, technológiai és természettudományi képzés színvonalának emelése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport május 9-én, Budapesten.
09 máj
Többfunkciós mérnöki oktató és fejlesztő laboratóriumot alakítottak ki a Debreceni Egyetem Műszaki Karán a Robert Bosch Automotive Steering Kft támogatásával. Az oktatók, hallgatók kedden vehették birtokukba az új tantermet.
09 máj
Második alkalommal vett részt a Debreceni Egyetem az év legnagyobb sportfesztiválján, a Dunai Regattán. A fiatalokat az egyetemi Cheerleders csapat és a hallgatókból toborzott szurkolók is buzdították a versenyeken.
09 máj
Rangos szakmai elismerésben, Akadémiai Díjban részesült Püski Levente, a Debreceni Egyetem professzora, valamint megosztott Akadémiai Díjat vehetett át a Természettudományi és Technológiai Kar egyik kutatócsoportja a Magyar Tudományos Akadémia május 8-i közgyűlésén.
08 máj
Négy szekciót megnyertek a Debreceni Egyetem hallgatói a Partiumi Keresztény Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján, az intézmény leendő állattenyésztő mérnökei pedig elsők lettek a felsőoktatási intézmények országos gazdászversenyének hódmezővásárhelyi fordulóján.
08 máj
Ízek, illatok, tradicionális népviseletek, zenék és zászlók töltötték meg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Kollégiuma előtti teret pénteken, az International Food Day-en. A nemzetek gasztronómiai versenyét ebben az évben Izrael nyerte meg.
08 máj
A legeredményesebb magyar csapatként összesen négy dobogós helyezést gyűjtött be a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, amely két autóval vett részt május 5-6-án Egerben a X. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen.
08 máj
Összesítésben a negyedik helyen zárt a Debreceni Egyetem az idei vívó MEFOB-on, amit a Sporttudományi Oktatóközpontban rendeztek. A DEAC labdarúgói taroltak a hétvégén és a DASE-nak sem hiányzott sok a győzelemhez.
08 máj
A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája is csatlakozott a petefészekrák világnapjához, melyet május 8-án tartanak. Az intézmény orvosai és szakemberei a világnap hivatalos logójának viselésével hívják fel a figyelmet a betegségre.
08 máj
Országos Felsőoktatási Természetvédelmi Vetélkedőt rendez a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara május 11-12-én. Ilyen jellegű, egyetemek közötti versenyre korábban még nem volt példa.