Hírek

24 aug
Ötmillió 700 ezer forint gyűlt össze DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet javára az augusztus 22-én megrendezett Richter Egészségváros programon. Az adományból defibrillátort és gyermekfogászati széket vásárol az intézet.
24 aug
A Debreceni Egyetem által kidolgozott új szakok kerültek a felsőoktatási képzéseket tartalmazó kormányrendeletbe, amely a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben.
19 aug
Négy nap, hatezer négyzetméternyi terület, huszonnégyezer maszk, több mint száz kiállító. Augusztus 18-21. között szigorú egészségügyi intézkedések mellett rendezik meg a XXIX. Farmer Expót a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
18 aug
A Debreceni Egyetem több munkatársa is állami elismerést vehetett át augusztus 20-a alkalmából az agrárminisztertől. A koronavírus-járvány miatt most adták át a március 15-ei kitüntetéseket is.
18 aug
A Debreceni Egyetem Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetét támogatják a szombati, Richter Egészségváros programmal. A gyógyszergyár kétmillió forintos adományát, illetve a rendezvényen összegyűlt összeget defibrillátor és gyermekfogászati szék vásárlására fordítják.
17 aug
Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárásban összesen 884-en adták be 986 képzésre a jelentkezésüket a Debreceni Egyetemen, ezzel a hazai egyetemek közül a DE volt a legnépszerűbb. Az intézmény augusztus végén közli majd azt, hogy hány jelentkezőt vettek fel.
14 aug
Az emberekkel való bánásmódot, a segítés, gondoskodás képességét sajátíthatják el a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának szociális munkás duális képzésén tanuló hallgatók. A szakmai tudás mellett karrierlehetőséget is kínálnak nekik a gyakorlati képzéseknek helyt adó partnerintézmények.
14 aug
A nyelvtanulás mellett a koreai kultúrát és gasztronómiát is megismerhetik azok, akik csatlakoznak a Debreceni Nyári Egyetem keretei között működő Debreceni Szedzsong Király Intézet kurzusaihoz.
13 aug
A Debreceni Egyetem kancellárját, Bács Zoltánt választotta alelnöknek tisztújító ülésén a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS). Az elnökségben helyet kapott Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke, a DE hallgatója is.
12 aug
A hagyományos képzési formában kezdi meg a 2020/2021-es tanévet a Debreceni Egyetem – jelentette ki Szilvássy Zoltán rektor. Az egyetemi vezető kifejtette: az intézmény mindent megtesz, hogy az aktuális járványügyi szabályok betartásával megelőzze a megbetegedések további terjedését.