Hírek

12 nov
November 16-áig kiürülnek a Debreceni Egyetem kollégiumai. A kormányzati rendelkezések alapján hozott rektori utasítás szerint a hallgatóknak hétfőig kell elhagyniuk szobáikat, kivéve többek között a határon túli magyar és az idegen nyelvű képzésben tanuló külföldi hallgatókat.
11 nov
2020. december 31-én lejár a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testülete, a Szenátus mandátuma. Az egyetemi polgárok november 17-én, 18-án és 19-én a járványhelyzet miatt elektronikusan adhatják le voksukat, megválasztva ezzel az új testület tagjait.
11 nov
A testüket oktatási célra felajánlókról emlékeztek meg a Debreceni Egyetem ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet munkatársai és a hallgatók képviselői pénteken. A járvány miatt idén szűk körben, az egészségügyi előírások betartásával tisztelegtek a holtak előtt.
11 nov
Ifjú kutatókat díjaztak a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar tudomány napi rendezvényén. Idén három oktató kapta meg a GYGYK kutatói ösztöndíját.
11 nov
Sportpályák használata és munkahelyi étkezdék, büfék, egészségügyi intézmények büféinek működése a Debreceni Egyetemen 2020.11.11-től a veszélyhelyzet alatt alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10) Kormányrendelet értelmében.
10 nov
A Debreceni Egyetem egykori testnevelőinek emlékére tartott koszorúzást az intézmény Sporttudományi Koordinációs Intézete a sportcampuson elültetett emlékfánál. A DESKI igazgatója szerint a mindenkori testnevelők munkáját alapozták meg a néhai pedagógusok.
09 nov
Egyes szabályzatok módosításáról, Könnyűzenei Intézet létrehozásáról, valamint professzor emeritusi címek adományozásáról is döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa november 5-ei ülésén. A testület a járványveszély miatt on-line szavazott.
07 nov
Hibrid oktatást vezet be hétfőtől a Debreceni Egyetem. A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet és a megyei koronavírus fertőzöttek számának növekedése miatt 2020. november 9-től változik az oktatás rendje az intézményben - olvasható Szilvássy Zoltán rektor körlevelében.
06 nov
Többek között egészségszociológiával, pedagógiával foglalkozó periodikát adott ki a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A sokféle tématerületen végzett kutatásokat összegző tanulmánykötetet pénteken online rendezvényen mutatták be.
06 nov
Gyertyagyújtást tartottak az elmúlt egy év alatt elhunyt egyetemi dolgozók és hallgatók emlékére a Debreceni Egyetem és az intézményi lelkészségek csütörtök délután a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren.