Hírek

22 jan
A legkorszerűbb technológiákkal, a gyorsan változó ipari igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, gyakorlatorientált, piacképes képzésekkel és korszerű infrastruktúrával várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Informatikai Kara.
22 jan
Már a felvételi meghallgatásukon együtt zenélhettek a legismertebb hazai könnyűzenészekkel azok a fiatalok, akik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának országosan egyedülálló könnyűzenei kurzusára jelentkeztek. Az első szemeszter csaknem negyven érdeklődőt vonzott.
22 jan
Magabiztos győzelmet aratott a DEAC női futsalcsapata az NB II-es bajnokságban. A lányok 6-1-re verték az őket közvetlenül „üldöző” Szent Mihály együttesét, így már közel állnak a dobogóhoz. Nem jött össze viszont a győzelem kosarasainknak és röplabdázóinknak sem.
22 jan
Több százan vettek részt szombaton este Debrecen Bálján. A város, az egyetem és a megyei kereskedelmi és iparkamara közös eseményének bevételét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jótékonysági célra ajánlották fel a szervezők.
22 jan
Nem véletlen az elnevezés, hiszen a magasvérnyomás-betegség gyakran évtizedekig nem okoz semmilyen panaszt, nem produkál laikus számára észrevehető tüneteket. Pedig a diagnózis felállítása nem nehéz: mindössze némi türelem és egy vérnyomásmérő szükséges hozzá.
19 jan
A Debreceni Egyetem elmúlt évi eredményeiről, a tervezett fejlesztésekről és a várossal és ipari partnerekkel tervezett közös együttműködés további lehetőségeiről számoltak be az egyetem vezetői a pénteki az egyetemen rendezett Gazdasági évindító partnertalálkozón.
19 jan
Várhatóan teljes kerettel fogadja a DEAC a bajnoki címvédő Alba Fehérvár együttesét a hétvégén, az NB I/A-s kosárlabda bajnokság 16. fordulójában. Debrecenben lépnek pályára továbbá női kosarasaink, a futsalos lányok és két röplabdacsapatunk is.
19 jan
Önálló, körbejárható úgynevezett "szigetstandon" mutatják be a Debreceni Egyetem hallgatói az intézmény képzési kínálatát és a hallgatói életet a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A rendezvény egyik legnépszerűbb intézménye továbbra is a Debreceni Egyetem.
18 jan
A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma január 16-án együttműködési megállapodást írt alá Nagyváradon a Partiumi Területi Kutatások Intézetével. A cél a térséget érintő tudományos tevékenység összehangolása.
18 jan
Megfelelő vetőmag-kiválasztással, modern technológiával és energiatakarékos gazdálkodással a magyar kukorica- és búzatermelők is felvehetik a versenyt a nyugat-európai gazdálkodókkal – ezt bizonyították a Debreceni Egyetem kutatásai.