Hírek

08 aug
Több százmillió forintot fordít a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláinak felújítására, karbantartásra idén nyáron. Csaknem háromezer általános és középiskolás tanulhat szeptembertől megszépült, modern környezetben.
07 aug
Ponthatárok, orvosi bravúr, Debreceni Nyári Egyetem, TTK tábor, Universiade, „okos” fesztivál - az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított júliusban is a Díszudvar magazin.
07 aug
A Nemzeti Strandlabdarúgó Liga döntőjében, Siófokon szerepelt a hétvégén a DEAC U19-es csapata, a fiatalok végül negyedikek lettek. A DASE labdarúgói közben itthon játszottak a Magyar Kupa első fordulójában.
07 aug
Újabb edzővel egészül ki a DEAC férfi kosárlabda csapatának szakmai stábja. A jelenleg még Spanyolországban dolgozó Kovács Adrián Berényi Sándor segítője lesz az A-csoportban, valamint a másodosztályban induló együttest vezetőedzőként irányítja majd.
04 aug
Kezdődnek a londoni atlétikai világbajnokság küzdelmei a Debreceni Egyetem két hallgatójával. A DASE labdarúgói a Magyar Kupa első fordulójában már pályára lépnek a hétvégén, a DEAC floorballosai pedig gőzerővel készülnek a szezonra.
03 aug
Tejföl helyett sok víz, C-vitamin és aloe vera – ezt ajánlja a napégés gyors kezelésére a Debreceni Egyetem bőrgyógyász-onkológusa. Extrém erős napsugárzáskor pár perc alatt leéghetünk, ami hosszú távon súlyos bőrbetegségeket okozhat, a bőr védelme így akár életet is menthet.
03 aug
Idén 10. alkalommal vesz részt a Debreceni Egyetem kocsija a Virágkarneválon. A „Mester és tanítványa” című kompozíció szobrászmunkáján Pikó Sándor dolgozik.
01 aug
Már lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzéseire. A 294 szakra több mit 3.000 helyet biztosít az intézmény, amelynek 14 karából 11 várja a leendő hallgatókat.
01 aug
A Debreceni Egyetem kilenc hallgatója erősíti a hamarosan kezdődő 29. Nyári Universiadén induló magyar csapatot. A sportolók többsége pontot szerezne, de sokan éremben is bíznak.
31 júl
Nyolc országból huszonegyen érkeztek a Nem Magyar Anyanyelvű Magyartanárok (NeMaMaT) konferenciájára, amelyet ebben az évben 6. alkalommal szervezett meg a Debreceni Nyári Egyetem.