Hírek

15 jan
A kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez kapcsolódóan írt alá együttműködést a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a sanghaji Donghua Egyetem két karával a kínai delegáció négynapos debreceni látogatása során.
14 jan
Felejthetetlen látvány a Debreceni Egyetem ünnepi alkalmain a talárba öltözött, gerundiumot vivő diákok mögött ugyancsak talárt és rektori, dékáni láncot viselő egyetemi méltóságok bevonulása. A máig használt jelképek története csaknem egyidős az intézménnyel.
14 jan
Egyedülálló ösztöndíjakkal, korszerű skill laborokkal és duális képzéssel várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A segítő szakmák iránt érdeklődők január 16-án nyílt napon tájékozódhatnak továbbtanulási lehetőségeikről.
13 jan
Idén is nagy sikert aratott a Debreceni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A háromnapos rendezvényen több ezer felvételizőt vonzott standjához színes szakkínálatával hazánk egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye.
13 jan
Nem sikerült jól a bajnoki mérkőzés a Debreceni Egyetem kosárlabda-, futsal és röplabdacsapatának. A DEAC hokisai és floorballosai ugyanakkor magabiztos győzelmet arattak.
10 jan
Engedélyt kapott a Médiahatóságtól a Campus Rádió arra, hogy folytassa a működését. A népszerű rádióállomás a következő években is jelen lesz a debreceni egyetemisták és a helyi rádióhallgatók életében, ráadásul megújult, izgalmasabb arculattal.
10 jan
Nem unatkozhatnak a napokban a debreceni sportbarátok, hiszen hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést a DEAC kosárlabda-, jégkorong, futsal- és női röplabdacsapata. Floorballosaink idei első tétmérkőzésüket Komáromban vívják. Férfi röplabdázóink megkezdik az Extraliga küzdelmeit.
08 jan
A nemzetközi rangsorokban is előkelő helyen szereplő Debreceni Egyetem hazánkban az egyik legszélesebb képzési kínálattal, 197 szakkal, köztük 6 új képzéssel várja a felvételizőket. Miért érdemes még iDE jelentkezni? Az intézmény vezetői elárulták.
08 jan
Varga Imre, a decemberben elhunyt szobrászművész tiszteletére – siófoki temetésével azonos időpontban - koszorúzással egybekötött közös megemlékezést tartott szerdán a Debreceni Egyetem Kémiai Intézet, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) a Professzor szobránál.
07 jan
A második olyan tankönyvet jelentette meg a Debreceni Egyetem, amely az innovatív librAR technológia alkalmazásával multimédiás eszközzé alakítható. Az orvostanhallgatók a legújabb kiadványból mindent megtudhatnak a szív és a verőerek betegségeinek korszerű ellátásáról.