Hosszabbításos DEAC-siker

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a rendes játékidő után fordította a maga javára a DVTK elleni mérkőzést. Labdarúgóink és női röplabdázóink magabiztos győzelmet arattak idegenben, míg női futalosaink egy ponttal gazdagodtak. Kikaptak férfi röplabdázóink, kéziseink és rögbiseink.

Jégkorong

A Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Bank közös rendezvénysorozata, az Erste Liga Matiné vasárnap Debrecenben állomásozott, így a DVTK elleni rangadót megelőzően színes programok várták az érdeklődőket. Miskolcról is érkeztek szurkolók, akik részt vettek a különböző feladatokban, és a debreceni gyerekekkel együtt örömmel ölelgették a két klub, valamint az MJSZ kabalaállatait. A mérkőzésen sem unatkozhattak a drukkerek, hiszen izgalmas csatának lehettek szemtanúi. A vendégek már az első harmadban háromgólos előnyre tettek szert, de a mieink összeszedték magukat. A rendes játékidő 4-4-es döntetlennel zárult, a hosszabbításban pedig a DEAC szerezte a győztes találatot.

- Amit tettünk, óriási erény a csapat részéről – kezdte György József vezetőedző. – Egy időkérés után, 0-3-nál meg kellett nyugtatni a srácokat. Próbáltam adni különböző utasításokat, de a mai meccsen olyan dolgokra kellett reagálnunk, amiket sajnos edzésen nem volt időnk gyakorolni. Nem kérdés, hogy a második harmadtól a mi akaratunk érvényesült, és jókor jöttek a góljaink is. Nagyon örülök a győzelemnek, a srácok most úgy érzik, semmi sem lehetetlen.

Futsal

A DEAC női futsalcsapata nem jó előjelekkel várhatta a Budaörs elleni rangadót. Quirikó Vivien vezetőedző különböző okok miatt több húzóemberét sem vethette be: Krascsenics Csilla, Fülöp Diána, Tóth Anita és Tóth Nóra is lemaradt a meccsről. A problémák ellenére remekül tartottuk magunkat, mindkét oldalon akadtak góllal kecsegtető lehetőségek, végül 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

- Több játékosunk kidőlt a hétvégére, így nem tudtuk teljes egészében megvalósítani azt, amire az edzéseken készültünk. A játék képét tekintve alakulhatott volna jobban, de rosszabbul is a meccs, így összeségében nem vagyunk elégedetlenek a döntetlennel. A lányokat minden dicséret megilleti, nagy küzdelemben sikerült pontot szereznünk egy jó formában lévő Budaörs ellen. A legfontosabb, hogy a betegeink és a sérültjeink mihamarabb visszatérjenek – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

Kézilabda

Hiába vezetett bő tíz perccel a vége előtt három góllal a DEAC, 39-36-ra kikapott a sereghajtó Vecsési SE otthonában a kézilabda NB I/B 9. fordulójában, és ezzel az utolsó előtti helyre esett vissza.

Röplabda

A DEAC férfi röplabdázói a Kazincbarcika otthonába látogattak az Extraligában. Az első szett rendkívül szoros volt, csak a túlórában dőlt el a hazaiak javára. Ez sokat kivett a DEAC-ból, és a következő két játékrészt már könnyedén hozta a VRCK, amely így 3:0-ra megnyerte a találkozót.

A lányok folytatták parádés sorozatukat, ezúttal a Kistext otthonában nyertek 3:0-ra az NB II-ben, és továbbra is a második helyen állnak a tabellán.

Labdarúgás

Nem várt könnyű meccs a DEAC futballcsapatára vasárnap délután, hiszen az előző négy bajnokiját behúzó Sényőt fogadta. Sándor Tamás vezetőedzőnek nem volt ismeretlen az ellenfél, hiszen korábban irányította a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttest. Az első félidő még nem hozott gólt, ám a folytatásban Spitzmüllerék felőrölték ellenfelüket, és 3-0-s győzelmet arattak az idei utolsó hazai bajnokin.

Rögbi

Kecskeméten vendégszerepelt a Debreceni Egyetem rögbicsapata az NB I 5. fordulójában. A találkozót a hazaiak 46-10-re nyerték meg.

További részletek

NyD