Teljes értékű Campus

2021. július 09. - 13:12 Idén Debrecen válik az az ország fesztiválfővárosává, ugyanis itt tartják a nyár első és egyik legnagyobb fesztiválját, a Campus Fesztivált. A rendezvény kiemelt, több száz négyzetméteres helyszínén, az Egyetem Téren a Debreceni Egyetem is rengeteg érdekes programot kínál.

Igazi közösségi élmény lesz végre, egy hosszú böjt után – így jellemezte Miklósvölgyi Péter, a Campus Fesztivál fesztiváligazgatója az egy év kihagyást követően július 21. és 25. között a Nagyerdei Stadion környékén sorra kerülő Campus Fesztivált. A rendezvény részleteiről csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak. Hozzátette: a rendezvény a gondolkodó emberek jutalma, ugyanis csak azok mehetnek majd be, akik beoltatták magukat. 

Kósa Lajos országgyűlési képviselő hangsúlyozta: mivel idén a Campus Fesztivál az országban az első nagy fesztivál, Debrecen ismét utat mutat.

– Fesztivál szempontból Debrecen a főváros – jelentette ki. Kósa Lajos kitért rá, hogy itt debütál majd az az általa előterjesztett új törvény, melynek értelmében ezentúl tilos lesz nagyrendezvényeken kizárólag egyetlen italgyártó termékeit forgalmazni, a kisebbeket is be kell engedni. Kósa Lajos arról is beszámolt, hogy a magyar állam 70 millió forint támogatásban részesíti a Campus Fesztivált.

Papp László, Debrecen polgármestere szerint a járvány miatt ezúttal a szervezők bátorságára is szükség volt ahhoz, hogy idén legyen Campus Fesztivál. Kifejtette: a város kulturális élete jelentős átalakuláson megy keresztül mostanában, de a Campus helyzete stabil, a jövőben is nagyon komoly szerepet szánnak neki.  Az önkormányzat ezúttal 30 millió forinttal segíti a megtartását – tette hozzá. 

Arról is beszélt a polgármester, hogy a rendezvényre Debrecen városkártyával érkezők a bérlet árából háromezer forint kedvezményt kapnak, valamint a Campus is csatlakozott a Future of Debrecen mozgalomhoz.

- A Campus Fesztivál neve jelzi, hogy annak komoly köze van a felsőoktatáshoz. Az egyetem természetszerűen képviselteti magát itt és kiemelt rendezvénynek tartja – ismertette Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

Az egyetemi vezető kifejtette: a pandémia ellenére az intézmény egységei ezúttal olyan nagy számban jelezték részvételi szándékukat, hogy az rekordot döntött, így ki kellett sorsolni, hogy ki jusson bemutatkozási lehetőséghez. Összesen 27 intézet fog kitelepülni, köztük olyanok is, mint a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet, de ott lesz a Természettudományi-, a Bölcsészettudományi-, illetve az Orvostudományi Kar is.

Bács Zoltán hangsúlyozta, hogy az Egyetem Téren számos érdekes program várja majd az érdeklődőket. Ezek között említette, hogy július 23-án, pénteken 17 órakor Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pódiumbeszélgetésen vesz részt, ahol várhatóan nemcsak az innovációról, Debrecen fejlesztéséről, hanem személyes dolgairól is mesélni fog.

Bács Zoltán emlékeztetett: a fesztivál megtartása köszönhető a jelenlegi jó járványügyi helyzetnek, a járvány elleni küzdelemben a Debreceni Egyetem mint kutató és egészségügyi intézmény is komoly szerepet játszott, és a hosszú távú védettség kialakításához fontos lépés lesz a tervezett nemzeti oltóanyaggyár felépítése.

Dajka Zoltán, a Campus Fesztivál marketing és értékesítési igazgatója elmondta: a 13. Campuson kizárólag hazai zenekarok és előadók lépnek fel, 14 helyszínén összesen 200 program várja a látogatókat. Fizetni csak kártyával lehet.

A sajtótájékoztató végén bemutatták a fesztivál himnuszát, a Tankcsapda: Ülj le mellém című dalának feldolgozását és az ehhez készült új klipet.
 

Sajtóiroda - OCs