Nemzetközi tanulmánykötet Trianonról

2021. február 17. - 14:08 A 100 éves évfordulóhoz kapcsolódva új, idegen nyelvű tanulmánykötet jelent meg Trianonról a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének kiadásában. A kiadvány összeállításában a DE szakemberei mellett az intézet külföldi partnerei is szerepet vállaltak.

2020-ban volt száz éve annak, hogy aláírták az első világháborút magyar szempontból lezáró trianoni békeszerződést, ami a történelmi Magyarország kétharmadának elcsatolásával és több millió magyar anyaországtól való elszakításával járt.

Az évfordulóra számos magyar kutatóintézet, felsőoktatási intézmény tervezett tudományos rendezvényeket, megemlékezéseket, azonban ezek megvalósítását jórészt lehetetlenné tette a több hullámban terjedő világjárvány. Erre a sorsra jutott a Debreceni Egyetem (DE) Történelmi Intézetének májusra, majd novemberre tervezett nemzetközi konferenciája is, így a szervezők úgy döntöttek, hogy az előadásra felkért szakemberek közreműködésével egy angol/német nyelvű tanulmánykötettel emlékeznek meg a magyar békeszerződés aláírásának centenáriumáról.

A Történelmi Intézet az elmúlt évek során számos konferenciát és tanulmánykötetet szentelt az első világháború és az azt követő időszak változásainak vizsgálatára. Ezek sorába illeszkedik a három német és tizenkét angol nyelvű tanulmányt tartalmazó Trianon 1920–2020 – Some Aspects of the Hungarian Peace Treaty of 1920 című kötet, amely idén február elején látott napvilágot.

A kiadvány szerkesztését Barta Róbert egyetemi docens, a Történelmi Intézet igazgatója, Kerepeszki Róbert egyetemi docens, a Történelmi Intézet igazgató-helyettese, valamint Krzysztof Kania, a lengyelországi Nicolaus Copernicus Egyetem oktatója vállalta, továbbá közreműködött benne Novák Ádám, a Járom Kulturális Egyesület vezetője, illetve a megvalósításban lektorként szerepet vállalt még Püski Levente, a Történelmi Intézet professzora is.

- A kötet összeállításánál kiemelt szempont volt, hogy az eddigi Trianon-értelmezésekhez képest bizonyos tekintetben új, vagy újszerű szempontokat és megközelítéseket adjunk közre, ezért elsősorban a témával és a korszakkal foglalkozó szakemberek fiatalabb generációja kapott helyet szerzőként. Emellett tudatosan törekedtünk arra, hogy mind a témák tekintetében, mind a szerzőket figyelembe véve tágabb nemzetközi, európai kitekintést nyújtsunk az olvasónak – sorolta a hirek.unideb.hu portálnak Barta Róbert.

- Mindezek mellett fontos volt, hogy Trianon problematikáját ne csupán a történettudomány „klasszikus" vizsgálati keretein keresztül közelítsük meg, ezért egyháztörténeti, néprajzi, történeti földrajzi, nemzetközi kulturális és humanitárius kapcsolattörténeti tárgyú írások is szerepelnek a kiadványban, amely reményeink szerint nem csupán a szakmai közönségnek nyújt új adalékokat, hanem az egyetemi hallgatók és a szélesebb értelemben vett nagyközönség számára is – hangsúlyozta az intézetigazgató.

A több mint 250 oldalas kötet legtöbb szerzője a Debreceni Egyetem oktatója. Megtalálható köztük Keményfi Róbert néprajz professzor, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, a Néderlandisztika Tanszék két oktatója, Bozzay Réka és Pusztai Gábor, továbbá Mathey Éva, az Angol-Amerikai Intézet adjunktusa, valamint egy-egy tanulmánnyal szerepet vállalt a két történész-szerkesztő, Barta Róbert és Kerepeszki Róbert is.

A szerzők között más magyarországi intézmények, így a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (Hörcsik Richárd révén), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Réthelyi Orsolya, Veszprémy László Bernát), illetve a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Tömöri Szilvia) munkatársai is helyet kaptak.

A kötet egyharmadát külföldi szerzők adják, akik négy ország tudományos életét képviselik: Németországból Manfred Jatzlauk professzor (Rostock), Finnországból Anssi Halmesvirta professzor (Jyväskylä), Hollandiából Maarten J. Aalders egyház-történész (Kampen), aki már több éve kutatja a magyar-holland kapcsolatokat, valamint Lengyelországból a toruni Nicolaus Copernicus Egyetem két történésze, Kinga Czechowska és a szerkesztésben is részt vállaló Krzysztof Kania.

Az ő munkájuk révén a kiadvány nem csak Trianon szélesebb nemzetközi perspektívában és kontextusban történő értelmezését segíti elő, hanem erősíti a Történelmi Intézet és a Debreceni Egyetem külföldi tudományos kapcsolatait is.

A kiadvány a 21. század elvárásainak megfelelően nem kizárólag nyomtatásban jelent meg, hanem teljes terjedelmében elérhető a Történelmi Intézet honlapján is a
https://tortenelem.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/triano...
linken.

Sajtóiroda - BZs