Jubiláló „távkapcsolat”

2020. november 02. - 15:21 Konferencia keretében emlékeztek a magyar-vietnami diplomáciai kapcsolatok felvételére a 70. évfordulóján, október 31-én a Debreceni Egyetemen. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nguyen Tien Thuc, Vietnam magyarországi nagykövete is.

A rendezvény a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság, a Debreceni Egyetem és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre Egyesület közös szervezésében valósult meg.

- Hosszú időre nyúlik vissza Debrecen és egyetemének kapcsolata Vietnammal, hiszen a távoli országból évtizedek óta érkeznek hozzánk tanulni vágyó fiatalok. Szakmai, emberi kapcsolatok, barátságok születtek és születnek mind a mai napig, hiszen – köszönhetően az állami ösztöndíjprogramnak – jelenleg több mint 200 vietnami hallgatója van a Debreceni Egyetemnek – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek

Az intézmény oktatási rektorhelyettese kiemelte, bár legtöbben az orvosképzésben vesznek részt, számos más területen, természettudományos, agrár, informatikai és gazdaságtudományi szakokon is tanulnak a távoli országból érkezett diákok.

- Egyre jelentősebbek a két ország közötti kapcsolatok, ezt pedig nem lehetett volna elérni a tudomány, az oktatás területén való együttműködés nélkül – hangsúlyozta Bartha Elek.

A diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. éves jubileuma mellett ebben az évben Vietnam függetlensége kikiáltásának 75. évfordulóját is ünnepli.

- Együttérzéssel kísértük a hozzánk hasonlóan sokat szenvedett ország felemelkedését, küzdelmét, a szabadság megtartásáért, kapcsolatunk folyamatosan fejlődött, gazdaságpolitikai, gazdasági kulturális és oktatási területeken egyaránt. A 60-as évektől kezdődően a vietnami fiatalok ezrei tanultak a magyar közép- és felsőoktatási intézményekben. Ennek is köszönhető, hogy ma Vietnamban él a legnagyobb, nem magyar származású, de magyarul kiválóan beszélő közösség. Ők hazánk önkéntes nagykövetei, akik pozíciójukat, kapcsolatrendszerüket felhasználva készek Magyarország érdekében cselekedni – fogalmazott köszöntőjében Botz László nyugalmazott altábornagy, a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság elnöke.

Nguyen Tien Thuc, Vietnam magyarországi nagykövete az évforduló alkalmából köszönetét fejezte ki, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1950-ben a vietnami köztársaságot, beírva ezzel nevét örökre a dél-kelet ázsiai térség életébe. Elismerően szólt a szoros diplomáciai kapcsolatokról, amelynek keretében az elmúlt időszakban Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter szakminiszter is járt az ázsiai országban.

- Az oktatás és a népek közötti barátság is megjelenik az oktatási központunk jellegében, de kiemelten fontos, hogy fókuszáljunk az gazdaságra is. Az elmúlt időszakban magas rangú látogatások történtek a két országban, ennek eredménye – többek között – az is, hogy két debreceni vonatkozású cégnek is komoly befektetései vannak Vietnamban, ugyanakkor a keletről jövő befektetők számára is nyitva áll a lehetőség, hogy Magyarországon építsenek kapcsolatokat – fejtette ki Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere.

A rendezvény keretében mutatták be a „Dunának, Mekongnak egy a hangja" című, 2015 és 2017 között Vietnamban és Magyarországon forgatott filmet, amely a magyar-vietnami összetartozást és barátságot érzését szimbolizája.

Az ünnepség a Főépület 3. emeleti kerengőjén kiállítással, valamint azt követő baráti találkozóval zárult a Debreceni Egyetemen.

Sajtóiroda - BZs