Folytatódik a Szenior Egyetem

2020. október 01. - 16:39 A járványügyi előírások szigorú betartása mellett folytatódik a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja, a Szenior Egyetem. Az első előadást pénteken Várkonyi István farmakológiai szakorvos, a DE KK Infektológiai Klinika igazgatója tartja Koronavírus-járvány címmel.

A Debreceni Egyetem népszerű képzési programjára is hatással van a járványveszély, emiatt szigorúan szabályozott keretek között rendezik meg a Szenior Egyetem 2020/2021. tanév őszi félévének előadásait.

- Kötelező lesz a maszkviselés, a kézfertőtlenítés, és a maximális létszámot is korlátoznunk kellett, hogy tartani lehessen a közönség tagjai között a 1,5 méteres távolságot – tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t Pósán László egyetemi docens. A Szenior Egyetem szakmai vezetője hozzátette: nemcsak az előírások kapcsán kerül szóba a koronavírus, hanem az előadások között is helyet kap a sajnálatosan aktuális téma.

- Életünk szinte minden területére hatással van a vírus, ezért úgy gondoltuk, hogy a Szenior Egyetem hallgatói is szeretnének minél többet megtudni a betegségről. Az idei őszi program első előadását október 2-án, pénteken Várkonyi István klinikai farmakológiai szakorvos, a DE KK Infektológiai Klinika klinikaigazgatója tartja Koronavírus-járvány címmel – mondta el Pósán László.

A félév során szó lesz még a biológiai, vegyi fegyverekről és a terrorizmusról, ezúttal is lesz egészségügyi téma: a táplálkozás életkori sajátosságairól hallhatnak előadást a résztvevők, emellett megismerhetik a középkori gasztronómia finomságait, valamint a Debrecen környéki tájhasznosítás fejlődésének történetét.

Az előadás-sorozat helyszíneként szolgáló Aula befogadóképessége – a megfelelő távolság betartása miatt – korlátozott, ezért a szervezők azt ígérik, hogy a tavaszi félévben előnyben részesítik azokat, akik most lemaradnak az előadásokról.

A Debreceni Egyetemnek a régió első számú tudásbázisaként fontos célkitűzése, hogy támogassa az élethosszig tartó tanulást, ezt valósítja meg a Szenior Egyetem, az intézmény harmadik missziós tevékenységéhez illeszkedő speciális képzési program.

A Szenior Egyetem „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című, EFOP-3.4.3-16-2016-00021 azonosítószámú projekt keretében valósul meg.

Részletes program, bővebb információ és regisztráció.

Sajtóiroda – TPL