Díjazott egyetemi sportszakember

2020. augusztus 12. - 15:53 Hajós Alfréd Aranyplakett kitüntetésben részesült a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági és -menedzsment Intézetének egyetemi tanára, Borbély Attila. A szakember Szabó Tündétől, az EMMI sportért felelős államtitkárától vette át az elismerést a MEFS díjátadó ünnepségén.

Borbély Attila a díjat a közgazdaságtan, gazdaságtudományi ismeretek, sportbiztosítás, sportökonómia területek ismeretanyagának szélesítéséért és a magyar egyetemi, felsőoktatási sport sikereinek előmozdításáért kapta meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségtől (MEFS).

A professzor elmondta: a Debreceni Egyetem az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlesztette a sportéletét, és az ehhez szükséges infrastruktúrát, így a díj elsősorban ennek az elismerése.

- Az egyetemi sportért dolgozni mindig nagy megtiszteltetés, ha ezt külön értékelik, annak nagyon lehet örülni. Nem kizárólag az én személyemnek szól ez a díj, hanem elsősorban az egyetemnek, mely nagyon sokat ért el az elmúlt tíz évben a sportfejlesztések terén. Az a csapatmunka, ami az intézményben folyt: a rektor, a kancellár, a kar és az intézet vezetése révén megfelelő alapot adott arra, hogy elismerjék a munkát. Úgy érzem, hogy még közel sem értem a feladataim végére, vannak tartalékaim, továbbra is szeretnék a sportért és a felsőoktatásért dolgozni. A díj útravalót ad arra, hogy a jövőben is folytassam a munkát az egyetem szolgálatában – hangsúlyozta a szakember.

Borbély Attila mérnöki diplomáját a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, biztosítási szakközgazdászi diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, melyeket a Phoenix University-n gazdasági diplomával egészített ki. A londoni Brunel Egyetemen sikeresen zárta Master Of Business Administration tanulmányait. Cselgáncs edzői végzettséget a budapesti Testnevelési Főiskolán szerzett.

Szakmai pályafutását során értékesítési, marketing és biztosítási területeken kezdte. 2006 és 2008 között a Szolnoki Főiskola docensi és stratégiai főigazgatói posztját töltötte be, majd a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola professzora és rektora lett. A Magyar Tudományos Akadémia Köztestület tagja 2005 óta. A Magyar Olimpiai Bizottságnak 1989 és 2011 között tagja, (azóta tiszteletbeli tagja) illetve Felügyelő Bizottságának alelnöke volt 2005 és 2011 között. A Magyar Torna Szövetség alelnöki tisztével járó feladatokat 2005 óta végzi. A Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnöke, illetve társelnöke volt 2010 és 2016 között.

A Debreceni Egyetemen Borbély Attila vezetésével jött létre a Gazdaságtudományi Karon 2009-ben a Sportgazdasági és -menedzsment Tanszék, melynek 2016-ig tanszékvezetője is volt, és azóta is meghatározó oktatója-kutatója az intézetté alakult egységnek. Elsősorban sportökonómiáról és küzdősportokról tanít, főbb kutatási területei a sportgazdaság, a biztosítás és a küzdősportok.

Sajtóiroda - BZ