Húrok pengetése, oktatási és focisiker

2020. május 21. - 10:03 A nyíregyházi Tortuga rockzenekarról készült fotó került az Egyetemi Élet című lap legújabb számának borítójára. Az együttes egyik tagjával készült interjú mellett ezúttal is sok fontos és érdekes dologról lehet olvasni az egyetemi újság májusi számában.

A korszerű magyar oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával – az együttműködés aláírásáról részletesen beszámol a Debreceni Egyetem kiadványa.

A lap interjút készített Bács Zoltánnal, az intézmény kancellárjával, aki egyebek mellett elmondta: az egyetemi e-learning rendszer jól szolgálja a kényszerű távolléti oktatást. Az elmúlt hetekben sok mindent megtanultak ezzel kapcsolatban a tanárok, és biztos, hogy a koronavírus okozta helyzet normalizálódása után is megmaradnak ennek egyes elemei.

Arról is lehet olvasni az Egyetemi Életben, hogy a Covid 19 miatt idén ugyan elmarad a nyári Campus Fesztivál, de a rendezvény szervezői nem adják fel. Olyan megoldást találtak ki, amellyel mégis a közönség kedvében járhatnak. A Campus Eleven koncertsorozat visszaidézi majd a fesztivál hangulatot, és újra pezsgő életet visz a Nagyerdőbe.

Manapság már nemcsak fizetős internetes képzések léteznek, hanem ingyenesek is szép számmal akadnak. Ilyenek érhetőek el például a Berkeley-n, a Harvardon, a MIT-en, valamint a Youtobe-n – sorolja az online oktatásról szóló cikk. Akkor sincs gond, ha nem beszélünk jól angolul, hiszen már több magyar oldalon is találhatunk ilyen tanfolyamokat. 

Aki követte a Dal című műsort, biztosan felkapja a fejét a nyíregyházi Tortuga zenekar nevének hallatán. A négy srác közül Kerle Ákost a banda múltjáról, jelenéről és jövőjéről faggatta az újságíró. Ákos a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány MA szakos hallgatója – derül ki egyebek mellett.

A ZölDEbbítő oldalt olvasgatva megtudhatjuk, miként lehet házilag jó minőségű száraztésztát készíteni, és az sem marad titokban, hogy a szelektív hulladékgyűjtés minimális energiabefektetéssel is megvalósítható.

Egy Putnok elleni 2-2-es hazai döntetlennel kezdte az évet az akkor még Kondás Elemér által irányított DEAC labdarúgó csapata. Akkor talán még nem sokan hittek benne, hogy néhány hónappal később az NBIII-ból az NBII-be jutást ünnepelheti az együttes. A sikerről és a folytatásról is szó esik a gárda gólfelelősével, Bárány Donáttal készült beszélgetésben.
 

Sajtóiroda - OCs