Félidejénél jár a koronavírus-szűrés

2020. május 11. - 15:07 A Debreceni Egyetem részvételével, több mint egy hete tart az országos koronavírus-szűrés. A szakemberek azt kérik, ha valaki kapott meghívást, de nem tudott részt venni, telefonon kérjen újabb időpontot, és menjen el a vizsgálatra a következő napokban.

Május elsején kezdődött  az országos koronavírus-szűrési program a négy orvosképző egyetem részvételével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.  A Debreceni Egyetem szakemberei négy megyében (Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg) mintegy 4000 embert szűrnek. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. Debrecenben a vizsgálatokat a DE KK Fül-Orr-Gége Klinikán, illetve a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban végzik.

- Az időpontok egyeztetését a DE KK Alapellátási és Egészégfejlesztési Intézet munkatársai koordinálják. Azt tapasztaljuk, hogy akik eljönnek, azok szívesen részt vesznek a vizsgálatban, tudják, milyen társadalmi, járványtani jelentősége van. A vizsgálat néhány percet vesz igénybe. Az adatok egyeztetése, rögzítése után két kémcső vért veszünk, majd a vizsgált személy orrgarati- és toroknyálkahártyájáról veszünk mintát a vírus RNS-örökítőanyagának kimutatásához – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Major Tamás, a DE KEK Fül-Orr-Gége, Fej- és Nyaksebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa.

A vizsgálatra nem lehet önkéntesen jelentkezni, csak azok vehetnek részt a szűrésen, akiket a KSH tudományos módszerekkel kiválasztott, ők meghívást kaptak.

- A részvétellel kapcsolatban jók az eddigi tapasztalatok, de lehetnénk még sokkal jobbak. Arra kérünk mindenkit, hogy akit megkerestek a KSH szakemberei, jöjjön el a szűrésre, vegyen részt a programban, hogy teljesen pontos képet kapjunk a koronavírus magyarországi előfordulásáról – hangsúlyozta Várkonyi István, a DE KEK Infektológiai Intézet intézetvezető főorvosa.

A szűrés utáni 24-48 órában külön is értesítik azokat, akiknek a mintája pozitív lett. Ebben az esetben a kontaktjait is szűrik. A kapott laboratóriumi eredményeket az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerébe töltik fel, ahol megnézheti, aki ügyfélkapuval rendelkezik, de a háziorvos is ad felvilágosítást.

- Érdemes részt venni a vizsgálaton azért is, mert a koronavírus-szűrés mellett sok rizikófaktort is szűrünk. Az eddigi eredmények is nagyon értékesek, több olyan problémára is fény derült, amelyek további vizsgálatokat, illetve kezelést igényelnek, megelőzve a további egészségkárosodást. Kiszűrtünk például extrém vérzsír szintet, magas májfunkciót is – sorolta Papp Csaba, a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója.

Az első hétre várt nagy roham elmaradt ugyan, de van még idő a szűrésekre, hiszen a vizsgálatok még a héten tartanak. A szakemberek azt kérik, ha valaki kapott meghívást, de nem tudott részt venni, hívja a 06 30 /799-40-55-ös számot, és egyeztethet újabb időpontot, illetve helyszínt.

Sajtóiroda -CzA