Új labor az egyetemi mérnökképzésért

2017. szeptember 28. - 09:29 A Debreceni Egyetemen alakították ki az ország első Aventics Pneumatika Laboratóriumát. A labort főleg a gépészmérnök hallgatók képzésében használják majd.

- A Debreceni Egyetem vezetése fontosnak tartja a gazdasági kapcsolatok bővítését és a mérnökképzés fejlesztését. Most a két célkitűzés egy időben, egy helyen találkozott – hangsúlyozta a labor átadásán az egyetem kabinetfőnöke.

Mészáros József kifejtette: a debreceni intézmény olyan szakembereket képez, akik megállják a helyüket a cégeknél, azonban az ehhez szükséges szakmai tudás megszerzéséhez elengedhetetlen, hogy modern technikai feltételeket biztosítson az egyetem, ilyen például a most átadott pneumatika laboratórium is.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán 6 alap- és 7 mesterszakon mintegy 3000 hallgató tanul, 5 angol nyelvű képzést is indítottak, a laboratóriumot a Gépészmérnöki Tanszéken alakították ki.

- A labor nagy segítséget jelent abban, hogy olyan korszerű tudással rendelkező mérnököket képezzünk, akikkel elégedettek az ipari szereplők – fogalmazott az átadó ünnepségen Szűcs Edit dékán.

Mankovits Tamás
tanszékvezető hozzátette: az országban elsőként a Debreceni Egyetemen alakítottak ki Aventics-laboratóriumot. Az egri székhelyű, pneumatikus rendszereket gyártó Aventics Hungary Kft. és a tanszék között 10 éves a kapcsolat. 

A vállalatcsoport HR-alelnöke, Yvonne Comolli azt mondta: a cég többek között ösztöndíjakkal, részmunkaidős álláslehetőségekkel segíti a hallgatók képzését. Az együttműködés eredményeként magas szinten képzett hallgatók kerülnek ki az egyetemről, akik a vállalat és a magyar üzleti élet sikeréhez is hozzájárulnak.

Az Aventics Hungary Kft. az elsők között csatlakozott a gépészmérnöki duális képzéshez, valamint részt vett a 2015-ben indított járműipari folyamattervező specializáció tantervének kidolgozásában és a tantárgyi tartalmak meghatározásában.

Gödri István ügyvezető igazgató úgy fogalmazott: az együttműködés legújabb, jelentős állomása a korszerű mérnökképzést támogató laboratórium kialakítása.

Sajóiroda-CzA