Kezdődnek a diplomaosztók!

2017. június 13. - 12:30 Több mint 3600 végzős veheti át oklevelét a következő hetekben a Debreceni Egyetemen. A hirek.unideb.hu élőben közvetíti a diplomaosztókat. Elsőként június 16-án az Általános Orvostudományi Kar tartja ünnepségét a Főépület Díszudvarán.

Évek óta hagyomány a Debreceni Egyetemen, hogy valamennyi kar a központi épületben rendezi diplomaosztó ünnepségét, ez alól egyedül a Zeneművészeti Kar a kivétel, ahol zenés koncerttel búcsúznak az intézménytől a Liszt teremben.

Legnépesebb, több mint 600 a végzősök száma a Bölcsészettudományi Karon, sokan, 350-en kapnak diplomát a Gazdaságtudományi Karon, illetve az Általános Orvostudományi Karon, a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon, az Állam- és Jogtudományi Karon, valamint a Természettudományi és Technológiai Karon is mintegy 300-300 a friss diplomások száma.

Hétvégén elsőként a medikusok és medikák veszik át doktori oklevelüket Csernoch László tudományos rektorhelyettestől és Mátyus László dékántól a június 16-án, pénteken 11 órakor a Díszudvaron kezdődő ünnepségen. Szombaton 14 órakor kezdődik a zeneművészek ünnepi koncerttel egybekötött rendezvénye a kar Liszt termében, ahol Bartha Elek oktatási rektorhelyettes és Duffek Mihály dékán búcsúztatja a fiatal tehetségeket.

- Évről évre javulnak a frissen végzettek esélyei, a Debreceni Egyetem diplomájával egyre többen és több területen tudnak végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni. A friss diplomások között sokan vannak, akik nem szakadnak el az intézménytől, és különböző képzési formákban, elsősorban mesterszakokon folytatják tanulmányaikat. Azok számára pedig, akik tudományos pályára készülnek, nyitva áll a lehetőség a fokozatszerzésre az egyetem doktori iskoláiban – mondta az unideb.hu portálnak Bartha Elek.

A diplomaosztókat az interneten is figyelemmel lehet kísérni, az egyetem Multimédia Kompetencia Központja élőben közvetíti az eseményeket a www.hirek.unideb.hu portálon.

Valamennyi ünnepség ideje alatt nyitva tart a Főépület földszintjén a „babaszoba”, ahol a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársainak segítségével kulturált környezetben lehet ellátni a legkisebbeket.

A diplomaosztók időpontjai ide kattintva olvashatók.

Sajtóiroda - BZs