Hasznos ajándék a gyermekklinikának

2017. június 12. - 15:32 Vénaszkennert adományozott a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának a régió egyik legnagyobb vállalata. Az FAG felajánlásával könnyen megtalálható a gyerekek vénája, így a kicsiknek kevesebb szúrást és fájdalmat kell elviselniük.

- A világon elérhető legjobb műszereknek ott kell lenniük a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján. Ehhez és a beteg gyerekek fájdalmának csillapításához járultak hozzá az FAG munkatársai, vezetői, amikor úgy döntöttek, hogy egy korszerű vénaszkennerrel segítik a klinikát – monda Balla György, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója a június 12-i adományátadón.
A professzor hangsúlyozta: az intézmény betegellátási területe nemcsak Hajdú-Bihar megyére és a régióra korlátozódik, hanem Budapestről, a Dunántúlról, sőt határainkon túlról is érkeznek gyerekek. A klinikán évente csaknem 100 ezer járóbeteg gyermeket gyógyítanak, és több mint 10 ezer fekvőbeteget látnak el, köztük vannak mindössze 320 grammos és 100 kg feletti gyermek is.

- Az FAG Magyarország Ipari Kft. társadalmi felelősségvállalási programjában elkötelezte magát a beteg gyermekek gyógyítása mellett. A régió egyik legnagyobb vállalataként fontosnak tartjuk, hogy példát mutassunk, és felkaroljuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a debreceniek számára fontos ügyeket szolgálnak – fogalmazott az átadón Szabó Péter.
Az FAG ügyvezető igazgatója hozzátette: a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán folyó gyógyító tevékenység támogatását kiemelten fontosnak tartják, hiszen itt kezelték annak a munkatársuknak a gyermekét is, aki kezdeményezte az klinika segítését.

A vénaszkennert Sasi Szabó László, a gyermeksebészeti osztály vezetője vette át, aki az adományátadón részvevőknek kifejtette, hogyan könnyíti meg az orvosok és a beteg gyerekek mindennapjait a készülék.

- A gyermeksebészeti osztályon évente 1200 kisgyermek kerül a műtőbe. Célunk az, hogy a beavatkozások minél kevesebb metszéssel és fájdalommal járjanak. Az altatáshoz szükséges a véna biztosítása, ami sokszor nehézkes, ám a szkennerek használatakor a bőrön a teljes vénás hálózat megjelenik. Ez rengeteget segít abban, hogy a sokat szenvedett gyerekek vénáját egyből megtalálják a nővérek. A gyerekeknek így kevesebb szúrást és fájdalmat kell elviselniük – magyarázta Sasi Szabó László.

Az adományátadón jelen volt és köszönetet mondott Csízy István, a „DOTE Gyermeksebészetéért” Alapítvány kuratóriumának elnöke is, szervezetükön keresztül vált lehetővé ugyanis a 2,5 millió forint értékű eszköz beszerzése.

Sajtóiroda-MM