Sorsdöntő meccsek következnek

2017. június 09. - 10:58 A DEAC férfi futsalcsapata az NB I-be kerülésért harcol pénteken, szombaton pedig a női futsalosoknál is eldől, benn maradnak-e az élvonalban. Sáfár László labdarúgó együttese az NB III-ba jutásért játszik a hétvégén.
Futsal
 
Az NB I küszöbén a férfiak
 
A férfi futsalosok péntek este csatlakozhatnak az NB I élvonalához, akkor játsszák a döntő párharc második összecsapását a Szigetszentmiklós-Artifex ellen. Az első találkozót 6-0-ra nyerte a DEAC hazai pályán.
 
- Nem fogom hagyni, hogy bárki is elbízza magát vagy „flegmázzon”. De én csak a második védelmi vonal vagyok, elsősorban a játékosoknak maguknak kell tudni, hogy nagyon kemény 40 perc vár ránk! Ugyanúgy végig kell koncentrálnunk, mint bármelyik másik meccset! Ebben a sportágban kettőt pislogsz és esik 3 gól – mondta Elek Gergő edző.
 
 
A két mérkőzésen több pontot szerző együttes nyeri a döntő párharcot, és jut fel az NB I-be. Ha mindketten nyernek egy-egy meccset, akkor a gólkülönbség dönt. Ha az is egyezik, az idegenben szerzett több találat a mérvadó. A találkozó június 9-én, pénteken 19 órakor kezdődik Szigetszentmiklóson az ÁJTI Sport- és Rendezvénycsarnokban.
 
 
Ledolgozható a nők hátránya
 
Hazai pályán kell szépítenie a DEAC női futsalcsapatának a Gyulai Amazonok ellen, számukra a tét az NB I-ben maradás. Az osztályozón idegenben 5-1-re kaptak ki a debreceniek, de Sólyom Attila edző bizakodó a visszavágót illetően.
 
- Futsalban 4 gól előny nem kevés, de egyáltalán nem ledolgozhatatlan. Érzek annyi elszántságot a lányokban, hogy megfordítsuk a párharcot. A minimum cél az, hogy 110 %-ot adjunk ki magunkból, és ezt az egyre gyarapodó szurkolótáborunk is látni fogja. Ha ez egy kis szerencsével is párosul, akkor a következő évadban is lesz NB I-es női futsalcsapata Debrecennek – vetítette előre Sólyom Attila.
 
Az összecsapás június 10-én, szombaton 18 órakor kezdődik a DESOK-ban.
 
Labdarúgás
 
A cél az NB III
 
Miután megnyerte a megyei első osztály bajnokságát a DEAC, újabb kihívás vár az egyetemi gárdára. Ahogyan arról már beszámoltunk, a hétfői sorsolás eredményeként nehéz ellenfél következik: a Körmend FC.
 
- Idén jó, fiatal kerettel játszhattunk, és sokszor a szerencse is mellénk állt, bár voltak fájó vereségeink – értékelte röviden a DEAC mögött álló szezont Sáfár László edző.
 
 
A körmendi együttes a 2016/2017-es idényben a 30 mérkőzéséből 28-at megnyert, kettőt pedig döntetlenre hozott.
 
- Ha már megkaptuk a lehetőséget, hogy feljussunk az NB III-ba, mindenképp meg kell próbálnunk élni vele – nyilatkozta Pöszmet Tibor, a labdarúgó szakosztály vezetője.
 
A párharc két mérkőzésen dől el, a győztes juthat fel az NB III-ba, ahol a DEAC legutóbb a 2011/2012-es szezonban szerepelt. Az első találkozót június 10-én, szombaton 17 órától rendezik a körmendi MTE pályán.
  
DEAC/Sajtóiroda