Mozgalmas ünnep

2017. április 18. - 11:04 Két év után ismét elődöntőben a Berényi-csapat, idegenben győztek a DEAC megyei első osztályú labdarúgói – tojásfestés és locsolkodás előtt is küzdöttek a pontokért a Debreceni Egyetem csapatai.

Kosárlabda

Az amatőr női rájátszásban a nyugati csoportot megnyerő TFSE gárdájával találkozott csütörtökön a DEAC. A mérkőzést a TFSE fölényesen megnyerte, a cívisvárosi csapat pénteken szépíthet.

TFSE - DEAC 90 – 55
                                                                     
- Nagyjából az első öt perccel voltam csak elégedett, ekkor még vezettünk, ám ezután visszaesett a játékunk. Meg voltak az üres helyzeteink, de nagyon rossz százalékkal értékesítettük azokat, ráadásul a lepattanókkal is hadilábon álltunk. Tartalékos kerettel érkeztünk, így nem is csoda, hogy felőröltek bennünket. Bár elsősorban magunknak köszönhetjük a vereséget, a játékvezetők hozzáállása és meglehetősen egyoldalú ítéletei mellett nem mehetek el szó nélkül. Dicséret illeti a lányokat, hiszen az utolsó negyedre fel tudtak állni a padlóról, s meg is nyertük a játékrészt – értékelt Kovács Imre edző.

A múlt heti hazai győzelem után szombaton idegenben is legyőzte az MTK Törökbálintot a DEAC Kamilla Gyógyfürdő. A debreceni kosarasok végig koncentráltan játszva 29 pontos sikert arattak (64 – 93), így 2-0-s összesítéssel le is zárták a párharcot, és bejutottak az elődöntőbe, ahol a Nyíregyházát szintén 2-0-s összesítéssel búcsúztató, tavalyi ezüstérmes Oroszlány lesz az ellenfelük.

- Végig kontroláltuk a mérkőzést, örülök, hogy ezúttal nem engedtünk ki, és a kulcsszituációkban jó döntéseket hoztunk. A védekezésváltás is jól sült el, a kispadról több jó teljesítmény is érkezett. Jó, hogy 2-0-val tudtuk lezárni a párharcot, ezt nagy dolognak tartom, hiszen Törökbálinton nagyon kevesen tudtak nyerni - nyilatkozta Berényi Sándor edző.

Labdarúgás

Nagypénteken csapott össze a DASE és a Hajdúsámson, a találkozón azonban alulmaradtak a debreceniek.

- Hetek óta tartó sikertelenségünk továbbra is kísért minket. A játékrész döntő többségében nálunk volt a labda, viszont az ellenfél veszélyes kontrákkal válaszolt, aminek meg is lett az eredménye, és ugyebár ezt a játékot gólra játsszák - mondta Dér István, a DASE trénere.

DASE - Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. 1–2

Győzött viszont idegenben a csoport másik egyetemi alakulata. A DEAC 0-2-re verte a Kabai Meteorit SE-t szombaton. Mivel azonban a listavezető Nyíradony is hozta a fordulót, így a debreceni klub maradt a tabella második helyén.

Kabai Meteorit SE – DEAC 0-2

Sajtóiroda - TB