Mozgalmas sporthétvége

2017. április 10. - 12:20 A férfi kosarasok nyertek a rájátszás első meccsén, a DEAC kézilabdásai megőrizték első helyüket a tabellán. A Kossuth Gyakorló tornász lányai Villányban arattak sikert, és a 45. Medikus Kupán is jól szerepeltek az egyetem csapatai.
Kosárlabda
 
Tizenhat pontos győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese a másodosztályú kosárlabda bajnokság rájátszásában. Az MTK Törökbálint elleni negyeddöntő első mérkőzésén már több mint 30 ponttal is vezettek Berényi Sándor tanítványai, de a vendégek végül csökkentették a különbséget. A DEAC a budapesti visszavágón is nyerni szeretne, ezzel lezárva a párharcot.
 
 
DEAC Kamilla Gyógyfürdő – MTK Törökbálint 78-62 
 
A női kosarasok legközelebb április 13-án játszanak, akkor a TFSE ellen lépnek pályára a felsőházi rájátszásban.
 
Futsal
 
Gödöllőn szerepeltek pénteken a férfi futsalosok, a csapat ugyanúgy 2-2-es döntetlent érte el idegenben, mint a rájátszás első fordulójában Debrecenben. A végeredmény már az első féidő végére kialalkult, a második játékrészben ugyanis egyik együttes sem tudott gólt szerezni.
 
Jelenleg a Csenger vezeti a rájátszás tabelláját az NB2 Keleti csoportban (20 pont), 2. a DEAC 18 pont, 3. a Kazincbarcika (10 pont).
 
Mag-Log TEAM Gödöllő - DEAC 2-2
 
A DEAC női csapata április 12-én, szerdán Budapesten az Airnergy vendégeként játszik az Építők Sportcsarnokban 20 órától.
 
Labdarúgás
 
A DEAC ezúttal otthonában kapott ki a Hosszúpályi SE-től szombaton. Sáfár László röviden így kommentálta a találkozót: "Ezt elszúrtuk".
 
DEAC–Hosszúpályi SE 1–2
 
A DASE csapatának sem jött össze a győzelem, a gárdát vasárnap a Hajdúnánás együttese fogadta. A hazaiak fölényesen nyertek, a DASE gól nélkül maradt.
 
Hajdúnánás GB. FK–DASE 3–0
 
Kézilabda
 
Balmazújvároson játszottak a DEAC kézisei, akik ismételten győzelmet arattak, így megőrizve az első helyüket a tabellán.
 
Balmazújvárosi KK U23 - DEAC 25-30
 
Röplabda
 
A MEFOB-on múlt csütörtökön mérkőztek a debreceniek az Egerrel, akiktől szoros csatában, de végül kikaptak.
 
- Nem leszünk könnyű helyzetben a hétfői visszavágón, de mindent megteszünk a győzelemért, hogy bejuthassunk a döntőbe. Az első találkozón benne volt a csapatban a győzelem, de a játszmákat végül nem sikerült jól befejezni - értékelt Fodor Antal edző.
 
DEAC - Eger 1-3
 
Torna
 
 
Taroltak a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának tornász lányai a hétvégén Villányban. A gyakorlóiskola ifjú tehetségei nagyszerű versenyzéssel korcsoportjukban első helyezést értek el a 16. Szársomlyó Kupán. A csapat egyéniben is elhozta a legjobb öt helyezést: 1. Szigethy Dóra, 2. Ludman Eszter, 3. Matkó-Terhes Gabriella, 5. Szegedi Panna és Kappelmayer Kitti, 7. Szigethy Lili. Molnár Eszter sérülés miatt nem tudta bemutatni gyakorlatát.
 
Medikus Kupa
 
Pécsen rendezték meg hétvégén a 45. Medikus Kupát, amelyen a négy orvosképző egyetem hallgatói mérték össze tudásukat öt különböző sportágban.
 
 
A végeredmények:
 
Kosárlabda:
Női:
 1.Debreceni Egyetem
 2.Semmelweis Egyetem
 3.PTE ÁOK
 4.SZTE ÁOK
 
Férfi:
 1.DE
 2.Semmelweis Egyetem
 3.PTE ÁOK
 4.SZTE ÁOK
 
 Kézilabda:
 Női:
 1.DE
 2.PTE ÁOK
 3.SZTE ÁOK
 4.Semmelweis Egyetem
 
Férfi:
 1.PTE ÁOK
 2.Semmelweis Egyetem
 3.SZTE ÁOK
 4.DE
 
 Röplabda:
 Női:
 1.PTE ÁOK
 2.Semmelweis Egyetem
 3.DE
 4.SZTE ÁOK
 
 Férfi:
 1.PTE ÁOK
 2.Semmelweis Egyetem
 3.SZTE ÁOK
 4.DE
 
 Labdarúgás:
 1.PTE ÁOK
 2.SZTE ÁOK
 3.DE
 4.Semmelweis Egyetem
 
Vízilabda:
 1.PTE ÁOK
 2.DE
 3.Semmelweis Egyetem
 4.SZTE ÁOK
 
 Összetett:
 Női:
 1.DE
 2.PTE ÁOK
 3.Semmelweis Egyetem
 4.SZTE ÁOK
 
Férfi:
 1.PTE ÁOK
 2.DE
 3.Semmelweis Egyetem
 4.SZTE ÁOK
 
Összetett:
 1.PTE ÁOK 32 p
 2.DE 24 p
 3.Semmelweis Egyetem 19 p
 4.SZTE ÁOK 13 p
 
Különdíjak:
 
Kosárlabda:
Legtöbb pont: App Klaudia
Legtechnikásabb: Iyad Assaf
 
Kézilabda:
Gólkirály: Vlcskó Luca
 
Röpilabda:
Legjobb ütő: Szabó Csenge
 
Labdarúgás:
Gólkirály: Radas Ramir
 
Vízilabda:
Gólkirály: Szatócs Márton
Legjobb kapus: Bóta Bence
 
Legjobb szurkoló: Debrecen

DEAC/Sajtóiroda