Mesteredző oktatott a Lovasakadémián

2017. április 10. - 13:43 A magyar lovassport örökös bajnoka, Dallos Gyula mesteredző tartott rendkívüli edzőtábort az érdeklődőknek a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján.
Dallos Gyula nem először fordult meg Debrecenben: a városi lovassporttal egészen 1962-ig nyúlik vissza a kapcsolata, és ezalatt többször is oktatott már a városban.
 
- Olyan hátteret ad ennek a gyönyörű bázisnak az egyetem, amit megérdemel. A benti pálya európai szintű, igazán minőségi oktatómunkát lehet végezni ilyen környezetben. Az itt megteremtett lehetőség garancia arra, hogy megint kikerülhetnek az akadémia istállójából olyan lovasok, akik nemzetközi szintű elismerést szerezhetnek – bizakodott Dallos Gyula.
 
 
A mostani edzőtáborban szintfelméréssel, hibajavítással és ellenőrzéssel foglalkoztak, de végeztek gimnasztikai jellegű ugrófeladatot is. A jelentkező lovasok túlnyomó része már több éve versenyzik és licenszvizsgával rendelkezik, de akadtak olyan résztvevők is, akik még csak készülnek arra, hogy belépjenek a versenyszerű lovassportba.
 
 
A mesteredző elárulta: világszerte reneszánszát éli a lovassport, Magyarország pedig szinte minden szakághoz tud adni nemzetközi sikereket elérő lovasokat, például a debreceni Máriás Sárát, aki díjugratásban ért el jelentős sikereket.
 
 - Ez a hétvége egy edzéssorozat része. A debreceni lovasoknak már más vendégedzők, például Stróbl Dorottya és Pachl Péter is tartottak korábban edzőtábort – mesélte Boros Sándor lovasedző.
 
 - Idén komoly fejlesztésekre készülünk, a beruházásokra mintegy 140 millió forint van elkülönítve.  Ebből az összegből a közös helyiségek, illetve a lovarda homlokzati része is megújul – tájékoztatott a tervekről Wachter István, a Lovasakadémia ügyvezetője.
 
 
Amellett, hogy az akadémián a Debreceni Egyetem ménesgazda hallgatói, illetve a sporttudományi képzés résztvevői tanulhatnak, nyáron a lovarda a fiatalabb generáció előtt is nyitva áll. A táborok az iskolai szünetben heti turnusokban fogadják a 6 és 15 év közötti gyerekeket.
 
Az első időpont június 19-23, az utolsó hét pedig augusztus 14-18. Naponta kétszer lovagolhatnak, elméleti oktatásban részesülnek és a lovak körüli teendőkbe is bekapcsolódnak a gyerekek, akikkel három oktató és egy segítő tanár foglalkozik.
 
Sajtóiroda - SBD