Csöppnyi Itália az egyetemen

2017. március 08. - 12:28 Montessori, Malaguzzi, Steiner – az olasz pedagógia legnagyobb alakjairól tartott előadást a Reggio Emilia Egyetem oktatója a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán.

Nicola Barbieri március 1-4. között tett szakmai látogatást az egyetem hajdúböszörményi karán. Az olasz professzor jeles honfitársai munkásságát ismertette az óvodapedagógus hallgatóinak.
Fotó: Kiss Róbert
A szakemberrel és Olaszországgal a diákok mellett a város nagyközönsége is megismerkedhetett, hiszen a Nemzetközi Estek és a 30 éves az Erasmus+ program keretében országbemutatót is tartott. 
Fotó: Kiss Róbert
A jó hangulatú előadás után a résztvevők igazi olasz ételeket és italokat is kóstolhattak, a professzor és családja ajánlásával.

Sajtóiroda-TB