Virágzó japán-magyar kapcsolat

2017. március 03. - 14:32 Magyarországi körútjuk során a Debreceni Egyetemet is felkeresték, itt tanuló japán diákokkal találkoztak, és a Nyári Egyetemen egy magyar órán is részt vettek a Josai International University hallgatói.

A 17 fős, Japánban magyarul tanuló csoport Király Attila vezetőtanár irányításával járja végig a „Magyar tanulmányi út" program állomásait, amely során március 3-án Debrecenbe is ellátogattak.

A Josai Egyetem hallgatói a Debreceni Nyári Egyetemen Szaffkó Péter köszöntője után egy magyar órán vettek részt, majd találkoztak a japánt tanuló diákokkal. A campus megtekintését követően közös japán-magyar órát tartottak, ahol a tavaszi dalokat tanítottak a vendéglátóknak. A programot egy debreceni városnézés zárta.

Mint azt Király Attilától, a csoportot kísérő, Japánban magyar nyelvet oktató tanártól megtudtuk, a hallgatók második, vagy harmadik idegen nyelvként tanulják Chibában a magyart a Josai Nemzetközi Egyetemen. Hetente két alkalommal van órájuk, és már egy éve ismerkednek nyelvünkkel.

A debreceni látogatás egy 13 napos tanulmányút egyik állomása volt. Jártak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Szent István Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol két tanszéken is előadásokat tartottak.

Jelenleg összesen 100 fő tanul magyarul a Josai Egyetemen, amellyel egyébként hivatalos kapcsolata van a Debreceni Egyetemnek. Nálunk ebben a tanévben 87 japán hallgató végzi tanulmányait az angol nyelvű képzéseken.

Sajtóiroda - Pogány Emese