Példaadó milliárdos családi vállalkozás

2017. március 03. - 13:04 A sikeres üzlet elindításának lépéseiről és a vállalkozás következő generációra történő átörökítéséről beszéltek a baromfitenyésztéssel foglalkozó Bárány család tagjai a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
Mintegy 14 millió családi vállalkozás van az Európai Unióban, Magyarországon a vállalkozások 70 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, amivel benne vagyunk az erős középmezőnyben. De mi is lehet a siker titka, és hogyan lehet átadni a stafétabotot a következő generációnak? Erről tartottak előadást „Mellettem az utódaim” címmel a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán a Master Good cégcsoport tulajdonosai: Bárány László, Ifj. Bárány László és Bárány Péter. A Bárány család több mint 100 éve foglalkozik baromfitenyésztéssel: bár a szocializmus alatt a cégnek évtizedekig kellett szünetelnie, mára egy 70 milliárdos vállalkozássá nőtte ki magát.
 
 
Bárány László elmondta, hogy a vállalkozásban néhány évvel ezelőtt kezdődött meg a generációváltás, a két fia már átvette a csoport egy-egy cégének irányítását, hogy átalakítsák, modernizálják a vállalkozást. Ifj. Bárány László és Bárány Péter, akik mindketten a Debreceni Egyetemen szerezték meg diplomáikat, tudatosan vezették be az újításokat, mint mondják, elengedhetetlen a világpiaci trendek követése, és az, hogy a szakmai ismereteiket folyamatosan bővítsék, ezek nélkül ugyanis lehetetlen felvenni a versenyt a konkurenciával.
 
Mind a kettőjüknek lehetőségük volt már a felsőfokú tanulmányaik alatt megismerkedniük közelről a vállalkozás működésével, ami szerintük az egyik legfontosabb mérföldkő volt a karrierjük során. Így azt javasolták a hallgatóknak: keressék a lehetőséget, és ha megtalálták, ragadják meg azt, mert a minél korábban megszerzett szakmai tapasztalat során akár behozhatatlan lépéselőnyre is szert tehetnek.
 
 
- Világfelmérések alapján 10 kezdő vállalkozásból 7-8 megbukik tapasztalat hiányában. Most olyan történetet ismerhettek meg a hallgatóink, amely nem csupán a fiatal közgazdászoknak, hanem a társadalom egészének is hasznos lehet, arról, hogy mi a siker kulcsa – mondta el az előadás kapcsán Nábrádi András, a GTK Gazdálkodástudományi Intézetének igazgatója. 
 
A rendezvényre szinte zsúfolásig megtelt a kar több mint 200 férőhelyes terme, ami nem is csoda, hiszen csupán a vállalkozásfejlesztő mesterszakon jelenleg mintegy 80-100 hallgatója van a Debreceni Egyetemnek.
 
Ők többek között stratégiát, stratéigiamenedzsmentet, innovációmenedzsmentet, számvitelt, nemzetközi kereskedelmet, marketinget, projektmenedzsmentet, üzleti tervet tanulnak, vagyis tulajdonképpen mindent, ami egy vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódik. A Gazdaságtudományi Kar oktatási palettájában a felsőoktatási szakképzéstől a doktorképzéssel bezárólag gyakorlatorientált a képzés, amire igen büszkék is.
 
- 2011-ben egy sajátos oktatási formát indítottunk el, az úgynevezett Team Academy-t. Itt a hallgatók önállóan, a saját kockázatukra hoznak létre vállalkozásokat, persze csapatokban. Ezt a vállalkozást a hallgatók 3,5 éven keresztül, egyetemi tanulmányaik mellett működtetik tutorok, illetve coach-ok vezetésével. A projekt sajátossága, hogy a valós életben, de még egyetemistaként élik meg a résztvevők mind a sikereket, mind a kudarcokat – ismertette Nábrádi András.
 
Hozzátette: a Team Academy-nek nincs sok csapata, hiszen ez egyfajta kockázati befektetés, mivel a hallgatók a saját, vagy a szüleik pénzét teszik bele a vállalkozásba. Emellett több terhelést is jelent, ahogy a professzor fogalmaz, ez „nem egy kényelmi pozíció”, ugyanakkor mégis ez tekinthető a debreceni gazdaságtudományi képzés zászlóshajójának.
 
Az egyetem következő, hasonló rendezvényére májusban kerül sor, ekkor Papp László, Debrecen polgármestere lesz a vendég, aki az Új Főnix Terv részleteibe avatja be a hallgatókat.
 
Sajtóiroda - SBD