Bővülő nemzetközi kapcsolatok

2017. február 02. - 11:56 A Debreceni Egyetemmel kialakítható kapcsolatokról is tájékozódott Magyarországi látogatása során az Academia Europaea elnöke, Sierd Cloetingh, akit tiszteleti tagjává választott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Sierd Cloetingh holland királyi akadémiai professzor, az Utrechti Egyetem kitüntetett tanára, szűkebb szakterülete a geofizika. Az akadémia tavaly választotta tiszteleti tagjává, székfoglalóját január 31-én tartotta az MTA Székházában Budapesten.

A holland tudóst szerdán Csernoch László tudományos rektorhelyettes fogadta az ATOMKI képviselőivel a Bem téri intézetben, ahol többek között a Debreceni Egyetemen folyó képzési és kutatói munkáról is egyeztettek.

- Reményeink szerint az elnök személyén keresztül a jövőben sikerül szorosabbra fűzni a kapcsolatot az Academia Europaea-val, amely támogathatná – kulturális és tudományos területen egyaránt – az egyetem, a város és az Atommagkutató munkáját – mondta a tanácskozást követően az unideb.hu portálnak Csernoch László. A tudományos rektorhelyettes hozzátette: szeretnénk, ha ez a kapcsolat is elősegítené majd Debrecen sikeres pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére.

Sierd Cloetingh kétnapos debreceni látogatása során az akadémiai és egyetemi vezetőkkel folytatott megbeszélések mellett a tudományos kutatások népszerűsítésére is szakított időt, csütörtökön „From the deep Earth to human habitat" címmel középiskolás diákoknak és egyetemistáknak tartott előadást az ATOMKI-ban.

Sajtóiroda - BZs